Az idei évben valamivel több, mint 1,2 millió unciás hiány mutatkozhat platinából a világpiacon, vagyis ennyivel haladhatja meg a kereslet a kínálatot – írja a Mining.com a World Platinum Investment Council (WPIC) legutóbbi negyedéves jelentése alapján.
Az emelkedő autóipari és befektetői kereslet ugyanis jelentősen növekedett az idei harmadik negyedévben, meghaladva ezzel a globális kínálatot.
A harmadik negyedév összesen 709.000 unciás hiánnyal fejeződött be.
Mindezt úgy, hogy a piac mindkét oldala, vagyis a kereslet és a kínálat is izmosodott az elmúlt negyedévben. A kínálat 48 százalékkal, míg a kereslet 78 százalékkal – 2020 második negyedévéhez képest.
A tavalyi év harmadik negyedévéhez képest azonban a platina globális kínálata 5 százalékkal csökkent, ami azonban jóval enyhébb zsugorodás volt az idei második negyedévben mért, 36 százalékos éves alapú zuhanásnál.
A jelentés úgy számol, hogy az év egészében 21 százalékos lehet a kínálat csökkenése 2019-hez képest, elsősorban a koronavírus-járvány miatti leállásoknak köszönhetően. Jövőre azonban már enyhülhet a hiány. A WPIC szerint ugyanis jövőre a kínálat 17 százalékkal bővülhet, a kereslet mindössze 2 százalékos növekedése mellett, aminek köszönhetően a deficit lecsökkenhet 224 000 unciára.
Az idei harmadik negyedévben egyébként brutálisan megugrott a platina iránti befektetői kereslet, ahogy a nemesfémek általában is népszerűek voltak. A befektetési alapok platinakereslete 291 százalékkal erősödött a megelőző év azonos időszakához képest. Mindeközben az autóipar talpra állásának köszönhetően a szektor platinakereslete már csak 3 százalékkal maradt el a tavalyi harmadik negyedévben mért szinttől.
Végül az sem mellékes, hogy az ékszeripar platinakereslete is megugrott a harmadik negyedévben.
A 27 százalékos, negyedéves alapú növekedés elsősorban annak volt köszönhető, hogy enyhültek a járvány miatti korlátozások – csak Kínában 14 százalékos volt a keresletnövekedés.
A jelentés szerint 2021-ben a globális ékszerkereslet összesen 13 százalékkal bővülhet, és várhatóan minden térség kétszámjegyű növekedést produkál majd.