Vágólapra másolva!
A Kalocsa és Paks közötti új Duna-híd tervezésére és kivitelezésére írt ki közbeszerzést a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Vágólapra másolva!

A nyílt tenderfelhívást az uniós közbeszerzési közlönyben jelentette meg az ajánlatkérő NIF Zrt, írja az egyik lap.

A felvétel az új Komáromi-híd építésén készült, illusztráció Forrás: NIF/Pelsoczy Csaba

A felhívás szerint a feladat két részből áll:

  • Az első rész tartalmazza a hidat, továbbá a 13,2 kilométeres egybefüggő kétszer egysávos új közút megépítését, a 2,9 kilométer meglévő útszakasz átépítését, továbbá 3 új körforgalmi csomópontot és 2 meglévő szintbeni csomópont átépítését. Az út az M6-os autópályára vezeti rá a forgalmat.
  • A második rész pedig egy 11,2 kilométeres kétszer egysávos új utat, továbbá egy 1,5 kilométeres meglévő útszakasz-átépítést, és 2 meglévő szintbeni csomópont átépítést tartalmaz.

Ez az út Gerjen és Paks között húzódik.

Az első részre az tehet ajánlatot, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben közúti híd építéséből legalább nettó 20 milliárd forint árbevétele származott. A második résznél országos közút építéséből kellett szert tenni nettó 5 milliárd forintos árbevételre.

Az ajánlattételi határidő február 24. Az értékelésnél az ár 70, a minőség pedig 30 súlyszámmal szerepel.