Tudományos kutatás céljából egy tucat Bordeaux-i bort küldtek fel a világűrbe, a lezárt palackok egy évet töltenek a Nemzetközi Űrállomáson, majd visszatérnek a Földre, ahol összehasonlítják őket 12 üveg ugyanolyan, ámde a Földön érlelt borral – írja az Euronews.

Philippe Darriet, a Bordeaux-i Egyetem Bortudományi Intézetének professzora elmondta, hogy kezdetben nem gondolták komolyan a kísérletet, de később belátták, hogy ez egy egyedülálló lehetőség, amivel meg tudják vizsgálni, hogy hat a mikro-gravitáció és a Nap sugárzása a bor összetevőinek fejlődésére.

IllusztrációForrás: Shutterstock

A borokat a francia-luxemburgi startup, a Space Cargo Unlimited juttatta az űrbe. Nicolas Gaume, a startup alapítója szerint ezzel a kísérlettel újfent azt akarják megvizsgálni, miképpen viselkednek különböző élő organizmusok az űrben lévő különleges körülmények között.

Ugyan már korábban is küldtek fel alkoholt az űrbe – az 1986-ban felbocsátott Mir űrállomásra konyakot küldtek az űrhajósoknak –, ám ez az első alkalom, hogy ilyen jellegű tudományos kísérletre használják.