Megújul Budapest egyik legforgalmasabb vasútállomása

Kőbánya-Kispest vasútállomás
Budapest, 2019. június 28. Kőbánya-Kispest vasútállomás üvegezett közlekedőfolyosója alá érkezik egy Flirt motorvonat. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Megújulnak a legforgalmasabb állomások a MÁV „50 MEGÚJULÓ ÁLLOMÁS" programjának köszönhetően. Decemberben elkészültek a Déli pályaudvar, Zánkafürdő, Sárvár, Vecsés, Monor, Pilis, Zugló, Kőbánya-Kispest és Kőbánya alsó tavalyra tervezett felújítási munkálatai.
Vágólapra másolva!

A MÁV közleménye kiemeli, hogy a vasúttársaság kiemelt feladatként kezeli a személyszállítás szolgáltatási színvonalának emelését, amelynek fontos eleme az állomási környezet szépítése, kulturáltabb utasforgalmi terek kialakítása. Ennek érdekében 2019-ben elindult a legforgalmasabb állomásokat érintő felújítási program „50 MEGÚJULÓ ÁLLOMÁS" elnevezéssel.

A felújítási program keretében több fővárosi és vidéki állomáson végez koncentrált felújítási munkálatokat és komfortnövelő beavatkozásokat annak érdekében, hogy az utasokat letisztult, kulturált állomási környezet fogadja.

A tavalyi évben a Keleti pályaudvaron, a Miskolc-Tiszai pályaudvaron, Kecskeméten, és Újszászon is befejeződtek az utaskomfortot növelő nagyobb karbantartási munkálatok.

A 2019-es programban kiemelt helyet foglalt el a Keleti pályaudvar rendbetétele,

amelynek során újraaszfaltozták a peronokat a csarnok egész területén, új, modern, ledes utastájékoztató kijelzőfalat telepítettek, korszerűsítették a térvilágítást, lebontották a használaton kívüli, egykori büféket, pavilonokat.

Az évente másfél milliónál is több utast kiszolgáló és naponta átlagosan 200-250 személyszállító vonatot fogadó Zugló megállóhelyen a nagy igénybevétel miatt szükséges karbantartások jelentősen javították a megállóhely összképét, színvonalát. A perontető alatti peronrész teljes hosszában új díszburkolatot kapott. Lecserélték a tájékoztató táblákat, új padokat és hulladékgyűjtő edényeket helyeztek el.

2023-ig folytatódik a hazai vasútállomásokat megújító program, az "50 MEGÚJULÓ ÁLLOMÁS", közte Kőbánya-Kispest is sorra kerül Forrás: MTI/Róka László

Kőbánya-Kispest állomáson évente több mint 3,1 millió utas fordul meg, ezért az állomás elővárosi viszonylatban is kiemelt jelentőségű.

Az állomásépület és a gyalogos felüljáró teljes körű és komplex rekonstrukciójára, egy új akadálymentes gyalogos felüljáró tervezésére

közbeszerzést indított a vasúttársaság. A tervezésre irányuló közbeszerzési eljárás sikeresen lezárult,

a tervezési munkák 2020 januárjában kezdődnek.

A nagyberuházás megkezdéséig megújul a váróterem, a pénztár és a mosdó is. Biztonsági kamerarendszert, új padokat, szemetes edényeket is telepítenek, emellett a gyalogos felüljárón a burkolatokat és a világítótesteket is javítják. Az állomás karbantartása előreláthatólag 2020 első negyedében fejeződik be.

Decemberben az utasbiztonsági szempontból kiemelten fontos peronszinti mellvédfal-helyreállítás első műszaki ütemének munkái készültek el a Déli pályaudvaron, illetve korszerűsítették a vágányok végén található kijelzőket. 2020 első negyedévében az utasok által használt területek álmennyezetének felújítása tovább folytatódik, és egyidejűleg a lámpák cseréjét is elvégzik a metró- és peronszinten is.

A Keleti pályaudvar mellett a Nyugati és a Déli pályaudvaron, illetve két nagy utasforgalmat lebonyolító megyeszékhelyi állomáson, Debrecenben és Szolnokon is a legmodernebb LED-falas kialakítású utastájékoztató táblákat helyeztek ki.

További három állomáson - Vecsés, Monor és Pilis – is zajlik a vizuális utastájékoztatás fejlesztése.

A tavalyi első év tapasztalatait beépítve a komplex „50 MEGÚJULÓ ÁLLOMÁS" elnevezésű felújítási program előreláthatólag 2023-ig folytatódik.

Forrás: Mavcsoport.hu