A New Jersey-ben található American Dream óriásplázának a terve még 2003-ban készült el, az építkezés többször is leállt, miközben több tulajdonos is váltotta egymást a majdnem két évtized alatt. A 2019 decemberében megnyitott épület azonban kong az ürességtől, mivel csak az üzlethelyiségek tíz százalékát sikerült eddig bérbe adni – írja a Business Insider.

A 350 üzlethelyiséggel rendelkező American Dream Meadowlands komplexum 280 ezer négyzetméteren terül el, és tavaly decemberben nyitotta meg kapuját, 31 üzlettel.

IllusztrációForrás: AFP/Timothy A. Clary

A komplexum első szakasza, a Nickelodeon Universe vidámpark és a korcsolyapálya már október végén nyílt, a nyitásra több mint 2 ezren érkeztek.

A cég szóvivője elmondta, hogy várhatóan az üzletek 87 százalékát sikerül bérbe adniuk, sok ruházati üzlet, mint a Saks Fifth Avenue, a Hermes, vagy a Zara kiemelt üzletet nyitnak a plázában. A komplexum teljes építési költsége meghaladta az 5 milliárd dollárt, ebből közel 81 millió dollárt költöttek a pláza környékének közlekedési hálózatára.

A vendégeknek minden látogatáskor egy teljesen egyedi élményben lesz részük – ez a projekt a legvadabb álmaik megvalósulását jelenti" – jegyezte meg Don Ghermezian, az American Dream elnöke, hozzátéve, hogy a pláza 55 százaléka nyújt szórakoztató élményeket, és 45 százalék a kiskereskedelmi egységek aránya.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Let’s see what this is all about #americandreammall #nickelodeon #rollercoaster

Yared De'Leon-Padro (@bakedgoodiesnyc) által megosztott bejegyzés,

A bevásárlóközpont több mint száz étteremnek, egy óriási jégpályának, egy fedett víziparknak, és két minigolf pályának is helyt ad.