Döntött a Versenyhivatal a sörgyárak ügyében

étterem, Magyarország, pincér, illusztráció
Miskolc, 2017. június 2. A 90 éves fennállását ünneplő Miskolci Vigadóban lévő, felújított Népkerti Söröző 2017. június 2-án. MTI Fotó: Vajda János
Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2018 márciusában utóvizsgálatot rendelt el a Heineken Hungária, a Borsodi, és a Dreher sörgyárakkal szemben 2011-ben indult versenyfelügyeleti eljárás lezárásaként. A három sörgyár ugyanis korlátozta a gazdasági versenyt az italmérés során.
Vágólapra másolva!

A hivatal megszüntette az eljárást a Borsodi és a Dreher esetében, ugyanakkor a Heineken ügye még nem zárult le.

Korábban a három sörgyár kizárólagos jogokat biztosító szerződéseket kötöttek a szórakozóhelyek tulajdonosaival annak érdekében, hogy biztosítsák saját termékeik forgalmát.

Illusztráció Forrás: MTI/Vajda János

A 2011-ben indult vizsgálat 2015-ben már végzéssel zárult, az ügy rendezésének érdekében a cégek vállalták, hogy meghatározott mértékben visszafogják a hivatal által kifogásolt módon leszerződött mennyiséget, vagyis

a sörgyárak megígérték, hogy csökkentik a másik fél által fel nem mondható rögzített sörértékesítés mennyiséget.

Ez alapján 2016-ban legalább tíz százalékkal kellett csökkenteni az így forgalmazott sörmennyiséget, majd 2017-ben az előző évi mennyiség újabb tíz százalékával. A cégek továbbá vállalták, hogy a csökkentésről beszámolót készítenek a versenyhivatalnak, ami alapján lezárta az utóvizsgálatot a hivatal.

Illusztráció Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A Gazdasági Versenyhivatal végzése üzleti titokra hivatkozva nem tartalmazza azokat az adatokat, amiből kiderülne, hogy a sörgyárak milyen arányban teljesítették korábbi kötelezettségvállalásukat. Ugyanakkor a végzésben kitérnek arra, hogy a Heineken esetében még nem zárult le az utóvizsgálat.