Némiképp visszaesett a külkereskedelem

TRUMP, Donald
Kingtao, 2018. október 19. A 2018. október 18-i képen konténert rakodnak daruval egy teherhajóra a kelet-kínai Santung tartománybeli Kingtao kikötőjében. A kínai statisztikai hivatal október 19-én közzétett adatai szerint az ország gazdasága 2018 harmadik negyedévében a vártnál alacsonyabb, 6,5 százalékos növekedést mutatott az előző év azonos időszakához képest. A világ második legnagyobb gazdaságát irányító ázsiai állam bruttó hazai termékének (GDP) legutóbbi mutatószámai szintén csalódásra adnak okot. Elemzők szerint a vártnál alacsonyabb gazdasági teljesítmény az Egyesült Államokkal folytatott külkereskedelmi vitának tudható be. Donald Trump amerikai elnök 2018 tavaszán 150 milliárd dollár összértékű kínai acél- és alumíniumtermék amerikai importvámját emelte meg, gazdasági válaszlépésre kényszerítve ezzel Kínát. MTI/EPA/Roman Pilipej
Vágólapra másolva!
A Központi Statisztikai  Hivatal legfrissebb jelentése szerint tavaly  novemberben az export euróban számított értéke 0,1 százalékkal, az importé 0,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a külkereskedelmi mérlegtöbblet 59 millió euróval 500 millió euróra nőtt.
Vágólapra másolva!

Az export és az import ezt megelőzően tavaly júniusban csökkent 7,3, illetve 2,3 százalékkal.A novemberi export értéke 9,469 milliárd euró volt, 625 millió euróval kevesebb az előző havinál és 11 millió euróval kisebb az egy évvel korábbinál.

A novemberi import 8,969 milliárd euró tett ki, ami 647 millió euróval elmaradt az előző havitól, és70 millió euróval az egy évvel korábbitól.

Forintban számolva az export 3,2 százalékkal, az import 2,5 százalékkal nőtt az előző év novemberéhez viszonyítva. A forint árfolyama tavaly novemberig egy év alatt 3,59 százalékkal (11,56 forinttal) gyengült az euróval szemben és 6,47 százalékkal (18,37 forinttal) a dollárral szemben.

A múlt év első tizenegy hónapjában az export euróban 4,4, forintban 6,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az import 4,9, illetve forintban 6,9 százalékkal nőtt. A tizenegy havi exporttöbblet 272 millió euróval lett kevesebb, 4,866 milliárd eurót tett ki.

illusztráció Forrás: MTI/EPA/Roman Pilipej

Az export január-novemberi értéke 101,456 milliárd euró volt azaz meghaladta a 100 milliárd eurót, amihez az előző két évben még a decemberi kivitel is szükséges volt. Az export 2018-ban lépte át először a 100 milliárd eurót 680 millió euróval, 2019-ben pedig 4,855 milliárd euróval szárnyalta túl a 100 milliárd eurós küszöböt.

Az import 96,590 milliárd eurót tett ki a múlt év első tizenegy hónapjában,

így biztosra vehető, hogy az év végére az is eléri a 100 milliárd eurót, amitől már 2018-ban is alig maradt el, hiszen 99,335 milliárd euró volt. A külkereskedelmi termékforgalom novemberi részletes adatait január 31-én közli második becslése alapján a KSH.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint a külkereskedelmi többlet csökkenése az utóbbi hónapokban megállt, a többlet növekedésével pedig a külkereskedelem ismét támogathatja a gazdasági növekedést. A kifejezetten romló európai és nemzetközi konjunktúra ellenére az export növekedése pedig a jobb kapacitás kihasználtságot, valamint új kapacitások üzembe helyezését tükrözi.