Sokan örülhetnek: több juttatás is emelkedett az idén

7 ijesztő tünet újszülötteknél, csecsemőknél - ne ess pánikba!
Vágólapra másolva!
Az, hogy január elsejétől emelkedett a minimálbér összege, sok szempontból változást hoz a magyar családok életébe. A Pénzcentrum összegyűjtötte, milyen juttatások emelkedtek az új esztendőben.
Vágólapra másolva!

Január elsejétől 8-8 százalékkal emelkedett minimálbér bruttó összege, illetve a garantált bérminimum is: mostantól 161 ezer, illetve 210.600 forint. Ez önmagában is jó hír, az azonban még jobb, hogy mivel több juttatás is a minimálbér összegéhez igazodik, így azok is nőnek.

Elsőként nézzük a legfrissebb juttatást, a nagyszülői gyedet, amely által a még nem nyugdíjas nagyszülők is jogosulttá válhatnak gyermekgondozási díjra (gyed), ha vállalják, hogy részt vesznek unokájuk gondozásában, nevelésében, amíg a szülők dolgoznak. Egyszerre csak az egyik nagyszülő, de akár több unoka után is felveheti a juttatást. A nagyszülői gyed összege havonta legfeljebb a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka, tehát 2020-ban 225.288 forint lehet.

Kevesen tudják, de aki dolgozik és bizonyos betegségekben szenved, az a minimálbér 5 százalékának megfelelő mértékű adókedvezményre jogosult a 335/2009-es kormányrendelet értelmében. A kedvezmény a laktózintolerancia, a cukorbetegség egyes esetei, vagy a cöliákia esetén is jár, így mindent egybevetve akár az ország lakosságának 35 százaléka is érintett lehet. Nem kevés pénzről van szó: havonta a minimálbér 5 százalékával megegyező összegű kedvezményről, 8050 forintról, tehát éves szinten 2020-ban összesen 96.600 forintról.

Január elsejétől 225.288 forintra emlkedett a gyed maximális összege Forrás: --

A gyed a szülő korábbi jövedelmének 70 százaléka, de maximális összege a minimálbérhez igazodik (plafonja a minimálbér kétszeresének 70 százaléka). A minimálbér emelkedésével január 1-től 225.288 forintra nő a gyermekgondozási díj (gyed) maximális összege. A gyed mellett bármilyen jogviszonyban, korlátlan időtartamban lehet munkát végezni. Testvér születésekor más családtámogatási ellátásokkal (csecsemőgondozás díj - csed -, gyermekgondozási segély - gyes) együtt is igénybe vehető, tehát az ellátás nem szűnik meg újabb gyermek születése esetén. Az ellátásra a csecsemőgondozási díj után jogosult a szülő egészen addig, amíg a gyermek be nem tölti a második életévét, illetve ikrek esetén a hároméves kort. Gyermekgondozási díjat, azaz a diplomás gyedet a felsőoktatási intézmények hallgatói is igényelhetnek. Január elsejétől az az anya, aki diplomás gyedben részesül, és az ellátás folyósítása alatt, vagy annak megszűnését követő egy éven belül gyermeket vállal, ismét jogosult lesz a diplomás gyedre. A diplomás gyed összege 2020-ban alapképzés esetén 112.644 forintra, mesterképzés esetén 147.420 forintra emelkedik.

Emelkedett az álláskeresési járadék is Fotó: Hajdú D. András [origo]

A táppénz alatt a napi átlagkereset 60 százaléka jár (kórházban töltött idő alatt 50 százalék), ám ebből még levonásra kerül a személyi jövedelemadó. A táppénz napi összege maximalizálva van, ez 2020-ban a minimálbér kétszeresének 30-ad része, azaz legfeljebb napi 10.728 forint lehet.

Az álláskeresési járadék összegét a kérelem benyújtását megelőző négy naptári negyedévben az érintett jogviszonyokban elért - a vállalkozói jogviszony esetén a megfizetett - munkaerőpiaci járulék havi átlagos összegének alapul vételével kell kiszámítani. A járadék összege a folyósítás teljes időtartama alatt a járadékalap 60 százaléka, amely azonban nem lehet magasabb a jogosultság kezdő napján hatályos kötelező legkisebb munkabér napi összegénél. Ha a járadék számításánál figyelembe vett összeg nem éri el a minimálbért, akkor a járadék számításának alapja a fentiek szerint [1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról 26. § (1) és (3)-(4) szerint] számított összeg 60 százaléka.

A kormány 2019-től bővített járulékkedvezmény-rendszerrel ösztönzi a piaci cégeket megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására.

Ez azt jelenti, hogy ilyen munkaviszony esetén a járulékot a minimálbér kétszereséig elengedi az állam. Jelenleg mintegy 150 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik Magyarországon, ez nemzetgazdasági szempontból is meghatározó szám, és a munkaerőpiacon még legalább ennyi ember van, akit munkához lehetne segíteni.