Folytatódik a magyar várak és kastélyok felújítása

A felújítás alatt álló füzérradványi kastély főhomlokzata
Vágólapra másolva!
Idén is folytatódik a nemzeti kulturális örökség részét képező magyar várak és kastélyok felújítása. 2016-ban kezdődött a program, amelyben 15 régi vár és 19 kastély újul meg.
Vágólapra másolva!

A program egyszerre szolgálja a műemlékek megújítását, a nemzeti kultúra és építészeti örökség védelmét, valamint kulturális és turisztikai célokat is. A program keretében megújuló műemlékek nemcsak régi szépségüket nyerik vissza, hanem új funkciókkal is gazdagodnak, hogy – adottságaikhoz igazodó módon – megfeleljenek a mai kor turisztikai igényeinek. A program célja 2019-ben is az volt, hogy a műemlék helyreállítás és az örökségmegőrzés alapvető szempontjai mellett

egy egységes, Európában is unikális, jól értékesíthető turisztikai termékcsomag valósuljon meg, amely valóban érdekli a látogatókat.

A várak, majd a kastélyok évszázadokon keresztül a magyar és az európai kultúra "fellegvárai" voltak, most a 21. századi igényeknek megfelelően újraértelmezett formában kapják vissza ezt a szerepüket, jól illeszkedve az épületek műemléki adottságaihoz.

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram fejlesztési keretében összesen 34 műemlék újul meg. Több mint 60 milliárd forintos európai uniós és hazai forrás áll rendelkezésre a fejlesztésekre.

Ezek a beruházások segíthetnek a falvak népesség-megtartásában is, hiszen ha a turizmus virágzik, az a vendéglátóiparra és a kiskereskedelemre is jó hatást gyakorol, munkahelyeket teremthet.

A felújítás alatt álló, 2020-ban átadni tervezett füzérradványi Károlyi-kastély főhomlokzata Forrás: Nemzeti Kastélyprogram

2019-ben valamennyi helyszínen befejeződött a kutatási és a régészeti tevékenység, a kiviteli tervek és a komplex kiállítási forgatókönyvek is elkészültek. 9 épületnél a felújítás már 2020-ban befejeződik, 14 esetben pedig már megkezdődött a kivitelezés.

2020-ban átadásra kerülő kastélyok és várak az alábbiak: a bajnai Sándor–Metternich-kastély; a dégi Festetics-kastély; a füzérradványi Károlyi-kastély; a mosonmagyaróvári vár; a nádasdladányi Nádasdy-kastély; az oroszlány–majkpusztai Esterházy-kastély és kamalduli remeteség; a szabadkígyósi Wenckheim-kastély; a tatai Esterházy-kastély; valamint a sümegi püspöki kastély.