Egyre több nagy autógyártó cég lát hatalmas növekedési potenciált Afrikában. Köztük a Volkswagen, a Nissan és a Toyota. A német konszern már idén novemberben átadhatja új üzemét Ghánában, hasonló terveket dédelget a Toyota, és ebben az évben még a Nissan is belefoghat egy saját gyártóbázis létrehozásába az országban.

A külső szemlélő számára ma még talán nem tűnik érthetőnek a multinacionális autógyártók azon igyekezete, hogy megvessék a lábukat ebben a régióban, hiszen az új és a használt járművek közötti aránypár például ma még igencsak az utóbbiak túlsúlyát jelzi Ghánában. 2018-ban közel 30 ezer használtautót importáltak az országba, elsősorban az Egyesült Államokból, miközben az eladott új személygépkocsik száma alig haladta meg a 4 ezer darabot - emeli ki az African Business Magazine cikke. Ráadásul jelenleg a lakosságnak még csak egy szűk rétege engedheti meg magának az új autó vásárlását, amit az is nehezít, hogy a helyi bankok sem szívesen nyújtanak hiteleket ilyen célra. Ám a ghánai kormány – nem utolsósorban az ipari fejlődés felpörgetése érdekében - mindenképpen szeretne változtatni ezen a helyzeten, és különféle adókedvezményekkel próbálja az országba csalogatni az autógyártó cégeket. Az új és a használt autók importját az eddigi 5-20 százalék helyett 35 százalékos vámmal fogják sújtani, tízévesnél idősebb járgányokat pedig már egyáltalán nem lehet majd bevinni az országba.

Ghána fővárosa, AccraForrás: AFP/Kambou Sia

Ghána jelenlegi elnökének, Nana Afuko-Addónak a 2016-os választási kampányban az egyik fő ígérete az ország iparosításának elindítása volt. Ennek az ígéretének azóta igyekszik is eleget tenni, hiszen a külföldi autóipari beruházásokat például 10 éves adókedvezménnyel igyekeznek az országba csábítani. Ennek eredményeként Ghána hamarosan az autó-összeszerelés regionális központjává válhat. A világ legnagyobb autóipari szereplői közül legutóbb a Toyota állapodott meg a nyugat-afrikai ország kormányával egy gyártóbázis létrehozataláról, ahol az idei év végétől már meg is kezdődhet a termelés. Az iparág nagyágyúi közül tavalyelőtt a Volkswagen döntött úgy, hogy beruházást hajt végre Ghánában, a Nissan pedig szintén arra készül, hogy 2022-ra olyan üzemet hozzon létre, ahol éves szinten 60 ezer gépjármű készül majd.

A legnagyobb autógyártók közül a Nissan az elsők között jelenik meg AfrikábanForrás: AFP/Kazuhiro Nogi

A multinacionális autógyártók nem kis részben az Afrikai Kontinentális Szabadkereskedelmi Térség (AfCFTA) jótékony hatásaira alapozzák a stratégiájukat, 

hiszen ennek nyomán lebomlanak a kereskedelmi korlátok az afrikai kontinens országai között. Nem mellesleg ez lesz az OECD után a világ második legnagyobb szervezete, amely az Afrikai Unió 55 országa közül 54-et fog össze (csak Eritrea maradt ki belőle). Mindez napjainkban 1,3 milliárd embert, valamint 3400 milliárd dollárnyi árut érint. A vámhatárokat az idei év nyarától kezdhetik el lebontani, így a Ghánában készülő autók nagy mennyiségben és kedvező kondíciók mellett lesznek exportálhatók más afrikai országokba. Ezzel Ghána az egész kontinensen piacvezetővé válhat az újautók kivitelét tekintve.

Ghána sokat profitálhat az autógyártás felfuttatásábólForrás: Jaguar Land Rover

A Toyota tervei között a legutóbb bejelentett beruházás kapcsán az szerepel, hogy húsz éven belül a fekete kontinensről származzon éves árbevételének 30 százaléka, ami jelenleg 60 milliárd dollárt tesz ki. Afrika a prognózisok szerint 2050-re a világ népességének 30 százalékát fogja kitenni, a jelenlegi 17 százalékkal szemben. Jelenleg az újautó-eladásoknak globálisan még csupán az 1 százalékát adja Afrika, ám szakértői vélemények szerint 2030-ra az afrikai kontinens közép és felső osztályába tartozó fogyasztóinak száma elérheti a 300 millió főt,  ami a világ 4 milliárd fős fogyasztói létszámának közel 9 százalékát jelentené. Ezen adatok alapján tehát nem tűnnek eltúlzottnak a Ghánában beruházó multinacionális autógyártók várakozásai.