Figyelmetlenségből akár 14 milliárd dollárt is bukhat a divatipar

90th Annual Academy Awards - Arrivals 2018 Oscars Helen Mirren
Vágólapra másolva!
Az idősebb fogyasztók figyelmen kívül hagyása a millenniumi (1980 és 1995 között születettek) és a Z generáció (1995 és 2010 születettek) mellett akár 14 milliárd dolláros költséggel járhat a divatiparnak a következő húsz évben egy kutatás szerint – írja a Business Insider.
Vágólapra másolva!

Ha a divatipar a figyelmét kizárólag a fiatalabb generációk felé fordítja, azzal azt kockáztatja, hogy elidegeníti az idősebb korosztályt, ráadásul a The Guardianban közzétett elemzés szerint

ez akár 14 milliárd dolláros veszteséget is jelenthet a következő 20 évben.

Helen Mirren színésznő Forrás: FilmMagic/2018 Jeff Kravitz/Jeff Kravitz

– nyilatkozta Diane Kenwood, a tanulmány készítő International Longevity Centre-UK megbízottja, hozzátéve, hogy ugyanakkor megfigyelhető a hozzáállás változás is. Például az idősebb modellek az utóbbi évben egyre több divat- és szépségipari reklámban szerepelnek.

A 72 éves Helen Mirren színésznő a L'Oreal nagyköveteként, vagy a 82 éves Joan Didion író, aki a Celine francia luxusház 2015-ös kampányának arca volt.

A baby boomer (1945 és 1963 között születettek), valamint az X generáció (1963 és 1980 között születettek) tagjai 21 százalékkal többet költöttek divat- és szépségápolási termékekre 2011 és 2018 között. Bár a kutatás szerint a nők 75 év felett abbahagyják a pénzköltést a divatárukra, továbbra is érdekli őket a megjelenésük.

Joni Mitchell énekes és dalszövegíró Forrás: AFP/Matt Campbell

– nyilatkozta Ari Seth Cohen, az Advanced Style blog készítője.

A kutatások kimutatták, hogy a Z generációs vásárlók több élményre vágynak vásárlásuk során, és olyan márkákat vesznek szívesen, amik támogatják a számukra fontos dolgokat.

Ugyanakkor a fiatalabb generációk igényeinek figyelmen kívül hagyása sokkal nagyobb problémát okoz

a márkák pénzügyi helyzetében. Számos korábban ikonikus márka jelentett csődöt – például a Sears, a JCPenny, a Victoria's Secret –, mert nem tudta megszólítani a millenniumi és a Z generáció vásárlóit.