Jelentős uniós tőkebeáramlás történt tavaly novemberben

MNB, Magyar Nemzeti Bank
Budapest, 2012. május 18. Az EU csillagos zászlaja és a nemzeti lobogó leng a Magyar Nemzeti Bank központi, Alpár Ignác tervezte műemlék épületének homlokzatán, a főváros V. kerületében, a Szabadság téren. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
Tavaly novemberben 877 millió euró folyt be az Európai Unió tőke átutalásaiból, és a folyó fizetési mérleg 271 millió euró többletével együtt az ország nemzetközi pénzügyi pozícióját jellemző – a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlegéből számolt – finanszírozási képesség a külfölddel szemben 1,143 milliárd euróra rúgott egyetlen hónapban – derül ki a Magyar Nemzeti Bank honlapján megjelent legfrissebb adatokból.
Vágólapra másolva!

Tavaly szeptember végéig összesen 1,210 milliárd euró volt az uniós tőketranszferek összege.

A Magyar Nemzeti Bank központi épülete. Forrás: MTI/Jászai Csaba

A folyó fizetési mérleg novemberi többlete 229 millió euróval nagyobb az októberi mindössze 42 millió eurónál azt követően, hogy az első három negyedévet összesen 324 millió euró deficittel zárta.

Az áruforgalomhoz kötődő deficit októberhez képest szerény 15 millió euróval 114 millió euróval kevesebb lett, de a szolgáltatások külkereskedelmi mérlegtöbblete is 45 millió euróval 622 millió euróra csökkent.

Az első kilenc hónapot – egyébként – az árumérleg 1,424 milliárd euró deficittel, a szolgáltatások viszont 6,229 milliárd euró többlettel zárták.

A külföldiek novemberben is 767 millió euró jövedelmet vontak ki a Magyarországon befektetett tőkéjük jövedelmeként, ami alig 2 millió euróval kevesebb az előző havinál és gyakorlatilag megegyezik az első három negyedév 6,759 milliárd eurós összegének egy havi átlagával.