A Tesla vicces, golyóálló pólókat árusít

2020.01.16. 20:31

Elon Musk, a Tesla alapítója tette közzé a Twitteren, hogy a vállalat golyóálló pólókat dob a piacra – írja az Independent.

Még tavaly mutatta be terepjáróját, a Cybertruckot a cég. Ígéretük szerint golyóálló üveggel készül az autó, ám a bemutatón sikerült betörni az üveget – és ennek apropóján készült most a golyóálló póló, amin a törött üveg látható.

Elon MuskForrás: AFP/David Mcnew

A póló 45 dollárba (13 ezer forint) kerül.

A berepedt üveg úgy tűnik nem befolyásolta a futurisztikus külsejű autó iránti igényt, ugyanis már több százezer darabra adtak le előrendelést. Az autó váza egyébként ugyanabból az ötvözetből készül, mint amt az űrutazásoknál használnak.

A golyóálló póló nem az első olyan piacra dobott termék Musk részéről, amely nem vág szorosan cégei portfóliójába. Korábban az alagútfúró Boring Company-től lehetett megrendelni a „világ legunalmasabb sapkáját", 20 dollárért (6 ezer forint) – ebből közel 50 ezer darab fogyott el villámgyorsan. Valamint lángszórót is lehetett kapni 500 dollár (150 ezer forint) ellenében limitált mennyiségben, amely önmagában 10 millió dolláros (2,9 milliárd forint) bevételt hozott Musk cégének.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK