Idén tovább hízhat a műszaki cikkek globális piaca

Lg, CES, CES 2020, Las Vegas, tévé, OLED
A feltekerhető és legördülő OLED modellek a tévézés új korszakát hozhatják el.
Vágólapra másolva!
A stabil 2019-es év után a Gfk szakértői a műszaki fogyasztási cikkek világpiacán 2,5 százalékos értéknövekedésre számítanak 2020-ban. Becslések szerint a fogyasztók globálisan több mint ezermilliárd eurót fognak költeni. A növekedést a telekommunikáció (+3 százalék), a háztartási kisgépek (+8 százalék) és a háztartási nagygépek (+2 százalék) fogják generálni. Az előrejelzések szerint az IT, az irodatechnika és a szórakoztató elektronikai termékek értékesítése stabil marad, szinte változatlan az előző évhez képest. A GfK becslései egybecsengenek a 2020-as Las Vegas-i CES elektronikai kiállítás várakozásaival.
Vágólapra másolva!

A műszaki elektronikai termékek piacának pozitív értékbeni növekedése az idei évben minden régióra jellemző lesz, értéke 2 és 3 százalék között lehet. A regionális összetétel szinte változatlan marad 2019-hez képest, amikor is az ázsiai-csendes-óceáni régiók adták az árbevétel nagy részét: 43 százalékot, emellett minden negyedik eurót Európában költöttek el.

Pavlin Lazarov, a GfK műszaki elektronikai termékek piacának szakértője úgy véli, hogy

Az okostelefonok iránti kereslet emelkedése Ázsiában a teljes műszaki elektronikai piac egyik fő hajtóereje lesz Forrás: Shutterstock

Az okostelefonok iránti kereslet Kínában és a feltörekvő Ázsiában nemcsak a telekommunikációs szektor, hanem a teljes műszaki elektronikai piac egyik fő hajtóereje lesz. Az innováció, a teljesítmény és a prémiumra való törekvés továbbra is a legfontosabb keresletnövelő fogyasztói trendek maradnak.

A fogyasztói költések részesedésének változása

Bár még nincsenek meg a tavaly év végi számok világszinten, a GfK becslése szerint

2020-ban a telekommunikációból származik majd a tavalyi év összes fogyasztói kiadásának több mint 43 százaléka, 454 milliárd euró.

A második helyezett a háztartási nagygépek piaca lesz, a becsült forgalma 187 milliárd euró. Az előrejelzések szerint az informatikai és az irodatechnikai szektor a műszaki elektronikai piac több mint 15 százalékát adja majd, amelyet a szórakoztató elektronika követ. Ez utóbbi több mint 146
milliárd euró értékű eladást generálhat, ami 14 százalékos részesedést jelent majd.

A feltekerhető és legördülő OLED modellek a tévézés új korszakát hozhatják el Forrás: Origo

A műszaki elektronikai cikkek piacán a háztartási kiskészülékek szektorában várható nagymértékű növekedés, továbbra is egyre nagyobb arányban költenek rájuk a fogyasztók.

2020-ban várhatóan ismét növekszik a részesedésük, a 97 milliárd eurós eladások a költések több, mint 9 százalékát érik el. A harc a fogyasztók figyelméért továbbra is kiemelt fontosságú, és a megnyeréshez vezető út megtalálása lesz a kihívás 2020-ban.

Hazai piaci várakozások

A magyarországi műszaki elektronikai piac novemberig bezárólag pozitív képet mutatott. Nálunk is a telekom-szektor adta a forgalom 40 százalékát. A telekommunikáción kívül a háztartási kis- és nagygépek piaca növekedett, köszönhetően az év eleji csereprogramoknak, amelyek beváltása év közepéig kitartott, valamint a beépíthető termékek is népszerűbbek voltak.

A Black Friday akciók tavaly novemberben is erős költekezésre sarkallták a vásárlókat Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Bodo Marks

- szögezi le Sztupár Andrea, a GfK Hungária kereskedelmi igazgatója. A 2020-as évben a szórakoztató elektronika piacának növekedését prognosztizálják - az idei évi csökkenéssel ellentétben -, mivel olimpia és futball Eb is lesz, amelyek jellemzően pozitívan hatnak a televízió készülékek értékesítésére, ami a szórakoztató elektronikai termékek forgalmának közel 80 százalékát adja.