Arra ébredtek, hogy 137 teherkonténer zuhant a tengerbe

2020.01.23. 06:57

Lezárult a vizsgálata annak a különös incidensnek, amelynek során egy hatalmas teherhajó két évvel ezelőtt 137 konténerét vesztette el, útban szállítmányával Kínából Los Angelesbe. Az elvesztett konténerek mellett, további 85 megsérült. A hivatalos vizsgálat eredménye most látott napvilágot.

A CMA CGM G. Washington az Atlanti-óceán északi részén, viharban hajózott. Az erős hullámok kidöntötték a hajót a vízszintes tengelye mentén egyik irányba 20 fokkal, majd néhány másodpercig abban a helyzetben maradt, hogy aztán a hullámzásnak köszönhetően a másik irányba dőljön - írja az egyik szakportál.

A gigantikus szállítóhajó legénysége csak a következő reggelen fedezte fel, hogy három konténertározó rekesz összeomlott, 137 konténer lecsúszott a fedélzetről, további 85 pedig megsérült.

Az illetékes kormányhivatal, a Maritime Accident Investigation Branch közel két évig vizsgálta a nem mindennapi esetet. 

Erről a hajóról veszett el rengeteg konténer az időjárás és néhány más körülmény következtébenForrás: Shutterstock/Sheila Fitzgerald

Kiderült, ahhoz, hogy ez az incidens megtörténhessen, szükség volt az úgynevezett parametrikus forgásra, ami a hullámzás következtében alakul ki. Ennek veszélyét ugyan a fedélzeti rendszerek érzékelték és rögzítették, ám a hídon tartózkodók nem ismerték e döntéstámogató eszköznek számító rendszer működését.

E mozgás modellezése:

A jelentés megállapította, hogy a veszteséget több biztonsági előírás megszegése okozta, többek között az, hogy figyelmen kívül hagyták a nem szabványméretű konténerek súlyát, melyek úgy terhelték meg a tartószerkezeteteket, hogy dőlés közben az összeroppant a súlyuk alatt. Számított a hibás szerkezeti elemek és a rögzítések pontatlansága is.

Kiderült az is, hogy a kidőlés tartománya magasabb volt, mint ami az ilyen, CMA osztályú hajóknál megengedett, ezt a vizsgálat utólag megállapította (a CMA CGM két nagy francia teherhajózási cég egyesüléséből jött létre, a világ vezető ilyen vállalata). Ami pedig különösen fontos lehet a hasonló helyezetek elkerülése érdekében, az az, hogy 

a hivatal ajánlása szerint a konténerterminálokban, ahol a konténerek súlyát betöltés előtt rutinszerűen lemérik, a szállítási terven át kell vezetni az esetleges eltéréseket a súlyváltozásoknál.

Ez ugyanis itt most nem történt meg, azaz fals súlyadatokkal rendelkező konténereket vittek fel a hajóra.

Azt is javaslatként fogalmazták meg, hogy a fedélzeti szofverekben korlátozni kell, meddig engedik kidőlni a hajókat, és hogy a maximális dőlési és fordulási szöget jelenítsék is meg a fedélzeten. Fontosnak tartják azt, hogy az ettől való eltérés, ennek felülírása külön jóváhagyást igényelne, de a felülírás szabályait is felülvizsgálatnak vetnék alá a jövőben.