Itt a bizonyíték, hogy már hazai pályán szorongatják a Netflixet

Netflix
A general view of the Netflix Office and logo at the ICON tower on September 11, 2018 in Hollywood, California. (Photo credit should read "Jean-Baptiste Lacroix/Full Picture Agency via AFP")
Vágólapra másolva!
Első látásra igen kedvező negyedik negyedéves adatokat tett közzé kedden a Netflix, azonban volt egyetlen olyan terület, amelyben a vállalat nem tudta hozni a várakozásokat. Ez az amerikai előfizetők számának növekedése volt, ami arra utal, hogy a társaság valóban egyre nagyobb versennyel néz szembe a hazai pályán.
Vágólapra másolva!

A Netflix részvénye először csökkenésnek indult, majd szép lassan felkapaszkodott közép-európai idő szerint kedd késő este, az amerikai zárás utáni kereskedés során, miután a társaság közzétette a negyedik negyedéves gyorsjelentését. Az első befektetői reakció, az eladás, azonban jelentőségteljes.

A kereskedők ugyanis felfigyeltek arra, hogy bár a Netflix igen kedvező adatokat közölt, egy területen mégis alulmúlta a várakozásokat. Ez pedig az amerikai előfizetők számának növekedése

– írja a CNBC.

Ez azért lényeges, mert már a jelentést megelőzően is arra figyelmeztettek az elemzők, hogy a Netflix egyre nehezebb helyzetben van az élesedő hazai streaming versenyben. A hazai előfizetők növekedésének gyengélkedése pedig épp ezt a képet erősíti meg.

A Netflix eddigi legsikeresebb nyitányát produkálta a The Witcher (Vaják) című sorozat Netflix

Mindazonáltal a Netflix egy részvényre eső profitja simán lenyomta a várakozásokat az elért 1,30 dollárral, de az 5,47 milliárd dolláros bevétel is túlszárnyalta az elemzői prognózist – a Refinitiv elemzői konszenzusa 5,45 milliárd volt. A nemzetközi előfizetők száma 8,33 millióval nőtt, ami messze meghaladta a FactSet által várt 7,17 milliót.

Az említett amerikai előfizetők száma viszont csupán 550 ezerrel bővült, elmaradva a FactSet 589 ezres elemzői konszenzusától.

Ezzel együtt a vállalat 1,7 milliárd dolláros negatív szabad cash flow-t közölt a negyedik negyedévre, és úgy számolnak, hogy ez az idei első negyedévben 2,5 milliárd dolláros lesz.

A Netflix friss előrejelzése szerint 2020 első negyedévében 1,66 dolláros lesz az egy részvényre eső profit (az elemzők 1,20 dollárral számolnak), míg a bevétel 5,73 milliárd dollár lehet (az elemzők itt 5,76 milliárdot várnak).

A részvényeseknek írt levélben a Netflix menedzsmentje azt közölte, hogy az elmúlt időszakban életbe léptetett díjváltoztatásoknak tudják be a gyengébb amerikai felhasználói szám növekedést – ez egyébként Kanadára is érvényes.

Hozzátették azonban, a riválisok megjelenése és térnyerése ugyancsak hozzájárul az eredményhez.

Kiemelték – és ezt a számok is alátámasztják –, hogy a versenytársak egyelőre még nem érintik a Netflix globális piaci szerepét. Látni kell azonban, hogy több szolgáltató, például a Disney, egyelőre ki sem lépett még a globális piacra a streaming platformjával.

Az amerikai felhasználói szám növekedése csalódást okozott a megelőző negyedévben Forrás: AFP/Anadolu Agency/Aytac Unal

Érdekesség, hogy a Netflix közölte, megváltoztatja a módszert, amellyel azt mérik, mennyire népszerűek a szolgáltatás egyes műsorai. Eddig ugyanis az volt a standard, hogy egy háztartásban megnézték-e egy sorozat epizód vagy egy film 70 százalékát.

A továbbiakban viszont abból indulnak majd ki, hogy egy felhasználói fiókból megnéztek-e legalább két percet az adott műsorból

– ez azért fontos, mert a két perc már azt jelenti, hogy a felhasználó szándékosan indította el a programot. A vállalat hozzátette, ez a módszertan nagyban hasonlít arra, amelyet mások, például a YouTube is használnak.

Ezt az eljárást alkalmazva a Netflix közölte, a The Witcher (Vaják) című új fantasy sorozatuk 76 millió megtekintést ért el a megjelenés első hónapjában, ami a Netflix eddigi legsikeresebb premierjének számít.