Fontos levél érkezik a bankoktól, most sokat spórolhatunk

2020.01.23. 11:07

Ahogy arról az Origo is beszámolt, az új uniós pénzforgalmi szabályoknak megfelelően január végéig a magyar kereskedelmi bankok ügyfelei is megkapják a számlahasználatuk során felszámított díjakról készített részletes kimutatást. Veres Patrik, a Bank360.hu szakértője szerint a díjkimutatással könnyedén átláthatjuk, mennyibe került a bankszámlánk egy évben. Egy online kalkulátorral viszont összehasonlíthatjuk az eredményeket más bankok ajánlataival, így nagyon egyszerűen, néhány perc alatt kideríthetjük, hogyan tudnánk olcsóbban bankolva akár súlyos tízezreket megspórolni.

A Bank360.hu megszerezte azt a sablont, amelynek alapján a bankoknak el kell készíteniük a kimutatást. A levél az alábbiak szerint épülhet fel:

Forrás: Bank360

Ahogy az a levélen is látszik, az ügyfelek legelőször az adott évre vonatkozó összes kifizetett díj összegével találkozhatnak, tehát azzal, hogy összesen mennyibe került a bankszámlahasználat az adott évben. Két további összesítő szerepel még a kimutatás tetején, az összes jóváírt és kifizetett kamat.

Ezt a részletes kimutatás követi majd az igénybe vett szolgáltatás megnevezésével, hogy hányszor vettük igénybe, mennyi a szolgáltatás egységára, hányszor számították fel a díjat, és összesen mennyit fizettünk ki ezért a szolgáltatásért. Ahogy az látható, a szolgáltatásokat négy nagy csoportba osztotta a rendelet: általános számlaszolgáltatások, fizetések, kártya és készpénz, folyószámlahitellel kapcsolatos szolgáltatások és egyéb szolgáltatások. A tételes kimutatást egy összesítés zárja.

Egy banki munkatárs tájékoztatást nyújt egy ügyfélnek a K&H Bank Vigadó téri fiókjábanForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Hogy kinek milyen tételek szerepelnek majd a kimutatásában, az természetesen ügyfelenként eltérő lesz, de biztosan szerepel benne:

  • a szolgáltatásokért felszámított díjak, és azok összesítése
  • a fizetett és kapott kamatok,
  • a fizetési számlához kapcsolódó díjak,
  • ha kapcsolódik a számlához

                      - betéti kártyához kapcsolódó díjak
                      - internetbank és mobilalkalmazás díjai
                      - telefonos szolgáltatások díjai
                      - SMS díja
                      - fizetési számlához kapcsolódó kamatok
                      - folyószámlahitelhez kapcsolódó kamatok

A kimutatás nem tartalmazza

  • a jóváírásokat, tehát például a számlára érkezett fizetésünket vagy beérkezett átutalásokat,
  • díjkorrekciókat,
  • hitelkártya-szolgáltatások díjait,
  • átutalások vagy készpénzfelvétel összegét,
  • megtakarításokat, befektetéseket, biztosításokat, széfszolgáltatásokat stb.
  • hitelek (pl. lakáshitel vagy személyi kölcsön) esetén felmerült terheket.

Mindenki ott, ahol szereti

Bár korábban a bankok akár önállóan is eljárhattak, hogy milyen csatornán értesítik az ügyfeleket, az új szabályozás alapján az lenne a logikus, hogy mindenkit az általa preferált módon keresnek fel. A Bank360.hu úgy értesült, hogy ez utóbbinak megfelelően az ügyfelek a választott kommunikációs csatornájukon kapják majd meg az egyenlegközlőt a januári számlakivonatukkal együtt, tehát aki papíralapú levélben kapja meg számlakivonatát, az levélben kapja meg az egyenlegközlőt is, míg aki elektronikusan netbankon vagy emailen keresztül, az így kapja majd.

Az OTP Bank fiókja a fővárosi Corvin Plaza bevásárlóközpontbanForrás: MTI/Illyés Tibor

Ezt egyébként a Magyar Bankszövetség is megerősítette évindító sajtótájékoztatóján. Becsei András, a Magyar Bankszövetség elnöke elmondta: az uniós szabályozás (PAD) nagyon szigorúan meghatározza azt is, hogyan kell a bankoknak megjeleníteniük az egyenlegközlőt, így például sztenderd a használható szín, betűméret és betűtípus is.

Most még csak 5 hónap

A hamarosan érkező díjkimutatás csak 5 hónapra, a 2019. augusztus 1. és 2019. december 31. közötti időszakra vonatkozik. A továbbiakban évente egy alkalommal, a naptári évet követő január 31-ig a bank minden ügyfelének kiküldi a fizetési számlájához kapcsolódó szolgáltatások igénybevételével kapcsolatos díjkimutatást.