500 millió dolláros klímaalap indul a BlackRock vezetésével

2020.01.22. 16:15

Kezdetben 500 millió dolláros privát befektetési alappal indulna az a csoport, amely a BlackRock vezetésével a klímaváltozással összefüggő infrastruktúrát támogatná a feltörekvő piacokon.

A BlackRock egyedül 100 millió dolláros tőkét tesz be a Climate Finance Partnership (CFP) nevű pénzügyi alapba, melyet egyébként már 2018-ban megalapítottak a francia és a német kormány, valamint a Hewlett és a Grantham alapítványok támogatásával – írja a Reuters a BlackRock szerdai közleménye alapján.

A pénzügyi vállalat mostani beszállása azonban teljesen új dimenzióba emelheti a CFP-t. A BlackRock ugyanis egy olyan védőhálót épít ki, amely megfogja a kezdeti veszteségeket, vagyis jelentős biztonságot kínál az intézményi befektetők számára – akiktől a BlackRock jelenleg 400 millió dollárnyi tőkeemelést remél az alap számára.

Az így létrejövő CFP alap olyan területeken fektetne be, mint a megújuló energia, az energiahatékonyság, az energiatárolási megoldások, valamint az elektromos közlekedési infrastruktúra. A befektetések legalább negyede Afrikát célozza majd, míg a többi célország Délkelet-Ázsiából, valamint Latin-Amerikából kerül majd ki.

Profitokat is hozhat a klímaváltozás elleni harcForrás: AFP/Xinhua News Agency/Zhao Ge

A világ legnagyobb eszközkezelőjének számító BlackRock vezérigazgatója, Larry Fink ezzel egy időben jelezte, égető szükség van a cselekvésre, mivel számos olyan város van, amely nagyon nehezen tud alkalmazkodni a klímaváltozás következményeihez.

A klíma kérdése egyébként kiemelt témakör az idei davosi Világgazdasági Fórumon is, ahol a BlackRock várhatóan bejelenti majd az új alappal kapcsolatos legújabb fejleményeket.

Az eddigi hírek szerint a francia és a német kormány egyaránt 30 millió dollárt fektet az alapba, míg a Hewlett Foundation és a Grantham Environmental Trust 10, illetve 7,5 millió dollárnyi tőkét ígért.

Mindazonáltal a feleknek az alap profit szempontjából sem volna mellékes. A Grantham vezetője például jelezte, a feltörekvő piaci részvények jelentősen olcsóbbak a fejlett piaci társaiknál, amivel a legjobb növekedési lehetőséget kínálják az egyébként lassabb növekedésű területeken is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK