Rekordmagas volt a cégalapítások száma tavaly az építőiparban

2020.01.22. 06:19

Közel 6000 új induló céggel és folyamatosan növekedő termelési volumennel rendkívül erős évet zárt tavaly az építőipar, egy év alatt több mint 55 százalékkal több cég indult, mint amennyi megszűnt - derül ki az Opten közleményéből.

Pertics Richárd, az Opten Kft. elemzője szerint a magas cégalapítási szám jelentős részben a továbbra is magas keresletnek és a pozitív ágazati környezetnek köszönhető. A termelési volumen tavaly éves átlagban mintegy 24 százalékkal emelkedett 2018-hoz képest, ami 7 százalékponttal magasabb 2018 szintén erős növekedésénél.

Az elmúlt évek pozitív környezete olyan cégalapítási és cégtörlési görbét produkált a szektorban, amely egyetlen másik hazai ágazatra sem volt jellemző: tavaly 5835 építőipari cégalapítás mellett 3755 cégtörlést tett közzé a cégbíróság, így jelenleg már közel 54 ezer vállalkozás működik a szektorban. 
Bár az ágazat sokat fejlődött az utóbbi években, továbbra sem csak pozitív értelemben emelkedik ki a többi hazai ágazat közül - mutat rá az Opten szakértője. A felszámolási arány a megszűnések számának csökkenése ellenére magas, sőt még emelkedik is, tavaly 851 építőipari cég szűnt meg felszámolással.

Képünk illusztrációForrás: Origo

Sok a behajthatatlan tartozás

Összágazati szinten már a problémamentesebb végelszámolások kezdtek el dominálni a felszámolásokhoz képest, de az építőiparban erre a váltásra még várni kell. Továbbra is sok a behajthatatlan tartozás, a magas kintlévőség-állomány veszélyezteti a szektor egyes szereplőit. Ezt erősíti meg az is, hogy 2019-ben rekordmennyiségű cég került hosszabb-rövidebb ideig tartó végrehajtási eljárás alá, több mint 7200 vállalkozás könyvelhetett el ilyen adóhatósági eljárást, ami az elmúlt 6 év legmagasabb értéke.

18% körüli a fluktuáció

Az Opten - Cégfluktuációs Index (a mutató az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) értéke 2019-ben átlagosan 18 százalék körül mozgott az építőiparban, a legjobb értékeket Veszprém (13,33), Vas (13,75) és Győr-Moson-Sopron (13,82) megyében érte el, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest (26,42), Nógrád (24,43) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (27,08) megye produkálta.

Sok a bizonytalanság

Az Opten szerint az ágazat jövőjét tekintve sok a bizonytalanság. A termelési görbe az év vége felé ellaposodni látszik, és a szerződésállományok sem mutatnak olyan szép képet. Az ágazati kockázatok közül kiemeli, hogy az építőipar általában nagyon érzékenyen reagál a gazdaság hullámzásaira, illetve a vállalatok tőkeerősségének is van még hova fejlődnie.
Vélhetően az elmúlt évek lendülete egy darabig még ki fog tartani az ágazatban, a cégalapítások és a cégtörlések közötti olló viszont idén nem fog jelentősen tovább nyílni. 2020 végére 6000 körüli cégalapítás és 4000 körüli cégtörlés várható a szektorban, így a cégek száma továbbra is növekedni fog, de a pozitív hangulatot több hónapban jó eséllyel szegélyezik majd fájdalmasabb statisztikák is - írják.