A valuták többsége húsz éven belül eltűnhet

amerikai százdolláros
Stack of hundred dollar bills
Vágólapra másolva!
A brazíl gazdasági miniszter a davosi Világgazdasági Fórumon beszélt arról, hogy szerinte a jelenleg használt mintegy száz valuta 2040-ig mindössze hatra fog csökkenni – írja a CNBC.
Vágólapra másolva!

Az európai országok 20 évvel ezelőtt közös valutát vezettek be, ami lehetővé tette a francia embereknek, hogy utazzanak anélkül, hogy valutát kellene váltaniuk. Ezt a jövőben a világ más részein megismételhetik, feltéve, ha politikai és gazdasági szempontból igazodnak egymáshoz – mondta Guedes.

Illusztráció Forrás: AFP/Image Source/Richard Lewisohn

– nyilatkozta a gazdasági miniszter.

Jelenleg az amerikai dollárt biztonságos devizaeszköznek tekintik,

számos ország döntött úgy, hogy stabilitási és kereskedelmi okokból rögzíti valutáját az amerikai dollárhoz. Ugyanakkor a dollár esetleges instabilitása veszélyeztetheti ezeket a kapcsolódott valutákat is. A közös valuták létrehozása viszont abban segítheti ezeket a gazdaságokat, hogy csökkentsék függőségüket az amerikai dollártól.

Félmillió dollárba kerül ez az úszó ház - Képekkel

San Francisco városának van talán a világon a legdrágább ingatlanpiaca, amit a technológiai vállalatok pörgetnek a leginkább, ebből kifolyólag alig találni a városban lakást, házat vagy akár tengerparti úszó házat - írja a Business Insider. Egy korábbi ipartelep csatornáján húzták fel ezt a félmillió dollárt (151 millió forint) érő úszó házat, amit Robert Nebolon építészmérnök tervezett.

Azonban

az IMF vezető közgazdásza, Gita Gopinath szerint ez a forgatókönyv nem valószínű, hogy bekövetkezik,

hozzátéve, hogy ahhoz, hogy más valuták komolyan megkérdőjelezzék az amerikai dollár dominanciáját, erős intézményekre van szükség.

Gopinath kifejtette, hogy bár az emberek nagyon könnyen váltanak át készpénzes fizetésről digitális fizetési megoldásokra, azonban a valuták között már nem megy ilyen gyorsan a váltás.