A magyar gazdasági növekedés lett Európa legnagyobbja

VARGA Mihály
Budapest, 2019. november 28. Varga Mihály pénzügyminiszter mutatja az általa megvásárolt nyomtatott Magyar Állampapír Pluszt a belvárosi 5-ös számú postán 2019. november 28-án. A november eleje óta megvásárolható nyomtatott Magyar Állampapír Plusz 5 éves futamidejű, névre szóló, nyomdai úton 10.000, 50.000, 100.000, 500.000, 1.000.000, 2.000.000 forintos címletekben előállított, fix, sávos kamatozású lakossági állampapír. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Nagy sikert aratott a nagycsaládosok autóvásárlási programja, a jelentkezők elárasztották a kereskedéseket. A héten fontos megállapodás jött létre, hiszen közös befektetési alapot hoz létre Indonézia és Magyarország. A Boeing helyzete továbbra sem javul, újabb fél évet csúszhat a 737 Max repülésének engedélyezése, a Tesla viszont valósággal szárnyal és átlépte a 100 milliárd dolláros piaci értéket.
Vágólapra másolva!

Magyarország Európa legnagyobb gazdasági növekedését produkálja

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a héten bejelentette a dán Vestfrost Zrt. új, 4,7 milliárd forintból elkészült csongrádi gyártócsarnokának avatóünnepségén, hogy Magyarország Európa legnagyobb gazdasági növekedését produkálja.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az államtitkár szerint szinte hetente, havonta készül el egy dán cég fejlesztése valamelyik alföldi városban. A csongrádi beruházás negyedét biztosította a kormány támogatása, a hazai hozzájárulás a fejlesztéshez pedig ennél is nagyobb, mert az Eximbank közvetve részt vett a finanszírozásban.

Tarolt a szuperállampapír

A 2019-es év kiemelkedő eseménye volt az állampapírpiacon a Magyar Állampapír Plusz dematerializált és nyomdai változatának a bevezetése. Együttes értékesítési volumenük megközelítette a 3239 milliárd forintot, ami az év során a minimális visszaváltásokat is figyelembe véve 3196 milliárd forintos nettó értékesítést jelentett.

Varga Mihály pénzügyminiszter mutatja az általa megvásárolt nyomtatott Magyar Állampapír Pluszt Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A Babakötvény állománya az utolsó negyedévben 9 milliárd forinttal emelkedett, amiből a decemberi 5,7 milliárd forintos növekedés példa nélküli a 2013-ban megkezdett értékesítés óta.

Közös befektetési alapot hoz létre Magyarország és Indonézia

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nemrég bejelentette, hogy Indonézia és Magyarország ötszázmillió dolláros közös befektetési alapot hoz létre, amely megteremti az intézményes lehetőségét annak, hogy az elkövetkező években magyar vállalatok szervezetten vegyenek részt az ázsiai ország rendkívül komoly közlekedési és vízgazdálkodási infrastrukturális fejlesztéseiben.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra is, hogy magyar cég dolgozza ki az elektronikus útdíj bevezetését Indonéziában. Emellett a Fővárosi Vízművek 36 millió dollárért hajtott végre nagyon komoly víztisztítási beruházásokat. Most egy újabb, 150 millió dolláros kötött segélyhitel-programról kezdődtek meg az egyeztetések, amelynek keretében három közkórházat szerelnek fel magyar gyártású onkológiai gyógyászati eszközökkel.

Nem indult könnyen a patkány éve Kínában

Január 25-én kezdődött a kínai újév, azaz a holdújév, amely egyúttal a világ nagyjából minden negyedik emberének igen fontos ünnepi időszak. A Patkány éve nem indult könnyen Kína számára, ahogy tavaly, a Disznó évét is súlyos gondokkal kellett elkezdeniük az ott élőknek.

Illusztráció Forrás: MTI/EPA/Luong Thai Linh

Továbbra sem sikerült leküzdeni a sertéspestist, amely nem csak hiányhoz vezetett az ország elsődleges fehérjeforrását jelentő sertéshús piacán, hanem ennek következtében az árak is elszabadultak. Emellett a koronavírus egy új fajtának a megjelenése és járványszerű terjedése is aggodalomra ad okot, valamint a gazdaság is több évtizedes mélyponton van.

A napokban fontos levél érkezik a bankunktól

Januárban kapja meg mindenki azt a részletes levelet, amelyből kiderül, milyen költségeket számolt fel a bank. A bankolásra fordított összegek így könnyebben összehasonlíthatóak lesznek, ami erősíti majd a pénzintézetek közötti versenyt.

Illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ezt egy uniós szabály teszi kötelezővé, és a vonatkozó kormányrendelet szerint január 31-ig a lakossági ügyfelek részletes, egységes és egymással összevethető kimutatást kapnak arról, hogy 2019. augusztus 1-je és december 31-e között milyen számlavezetéshez kötődő - például számlavezetés és számlanyitás, utalás, sms-szolgáltatás, beszedési megbízás, netbankhasználat - költségeket számolt fel a bankjuk.

Még fél évig nem szállnak fel a 737 Max gépek

A Boeing jelenleg azon dolgozik, hogy megoldja a korábban két katasztrófát is okozó hibákat és meggyőzze az amerikai Szövetségi Repülési Igazgatóságot (FAA), valamint a többi légügyi hatóságot arról, hogy a repülőgép új szoftvere biztonságos. A Boeing eredetileg azt jósolta, hogy a 737 Max 2019 utolsó negyedévében már repülni fog.

Illusztráció Forrás: Picture-Alliance/AFP/Markus Mainka

Azonban egyre kevésbé valószínű, hogy augusztus előtt használatba tudnák venni a légitársaságok a 737 Max gépeket. A Max legnagyobb felhasználói, a Southwest, az Air Canada és az American Airlines, míg Európában a fapados Ryanair, amely ráadásul korábban több 737 Max gépet is rendelt a gyártótól, azonban leszállításukat várhatóan 2021-ig elhalasztják.

Márciusban indul az azonnali utalás

Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára a héten bejelentette, hogy március másodikán elindul az azonnali fizetések rendszere, valamennyi klíringtag felkészült a bevezetésére, a tesztelések alapján sikeres indulással számolnak.

Illusztráció 123RF

Az azonnali átutalás bevezetését a jegybank szabályozza és felügyeli, a bankszektor 30-40 milliárd forintot költött az új rendszerre. A tájékoztatás szerint a tranzakciós limit 10 millió forint lesz.

Nagy siker nagycsaládosok autóvásárlási programja

Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt arról, hogy a legtöbb nagycsaládosnak óriási segítség az autóvásárlási támogatás, ugyanis sokan rossz műszaki állapotú, régi autójukat cserélhették így le újabbra.

Illusztráció Forrás: Sputnik/Alexey Malgavko

Gablini Gábor megjegyezte, minden szempontból sikeresen zajlik a nagycsaládosok autóvásárlási programja, ugyanakkor hozzátette, hogy ekkora érdeklődésre a kereskedők sem számítottak. A tavaly júliusi induláskor a legderűlátóbb várakozás sem haladta meg a tízezres vásárlási szándékot, ehhez képest húszezernél is több igény érkezett.

A Tesla lett minden idők legértékesebb amerikai autógyártója

Az amerikai autógyártók közül elsőként a Tesla piaci tőkeértéke átlépte a 100 milliárd dollárt, jelezve, hogy a befektetők bíznak a teljes elektromos járművek jövőjében.

Illusztráció Forrás: AFP/NurPhoto/Manuel Romano

A Tesla, amely már értékesebb mint a Ford Motor és a General Motors együttes piaci tőkeértéke, az elmúlt három hónapban megduplázta papírjai értékét a tőzsdén.

50 milliárd forintos oktatásfejlesztésre szánt hitelt kap Magyarország

Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentette, hogy az Európai Beruházási Bank 50 milliárd forintos oktatásfejlesztési hitelt ad Magyarországnak. A szerződésnek köszönhetően 8 új iskola épül, 16 iskola kibővül, 20 intézményben tornacsarnok létesül, 26 tanmedence jön létre, 17 új kézilabdacsarnok valósul meg.

Varga Mihály pénzügyminiszter Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A pénzügyminiszter megjegyezte, hogy ezek a beruházások teszik kézzelfoghatóvá az oktatási intézményekre fordított kiemelt kormányzati figyelmet. Varga Mihály elmondta, hogy a most induló program része a kormány átfogó oktatásfejlesztési lépéseinek.

Ismét a halálos légzsákok miatt kellett visszahívni 6 millió autót

A Honda és a Toyota összesen több mint 6 millió autót hív vissza a légzsákok esetleges meghibásodása miatt. Európa és Japán kivételével a Toyota 3,4 millió autóját rendeli vissza világszerte ellenőrzésre arra hivatkozva, hogy a légzsákok esetleg nem lépnek működésbe a szükséges pillanatban.

Illusztráció Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Uli Deck

Eközben a Honda csaknem 2,7 millió autóját hívja vissza az Egyesült Államokban és Kanadában a Takata japán cég által gyártott légzsákok esetleges problémái miatt.

Elképesztően furcsa dolgokat hagynak az utasok a MÁV vonatain

A feledékeny utasok által otthagyott tárgyakról nyilvántartást vezet a MÁV-Start, az adatbázisban jelenleg több mint harmincezer tétel található, ezzel kapcsolatban derült ki néhány részlet a héten.

Illusztráció Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A személyes tárgyak, okmányok mellett, mobiltelefont és műlábat, laptopot és kistáskát, nyugdíjat és lélegeztetőkészüléket is találtak már a vasutasok a járművek fedélzetén, tolókocsiról és a húszkötetes Révai nagylexikonról már nem is beszélve.

A szaúdi koronaherceg törhette fel az Amazon vezérének telefonját

A Guardian nevű brit lap arról számolt be a héten, hogy digitális támadás, "hekkerkedés" áldozata lett Jeff Bezos, illetve telefonja. Az Amazon vezér a támadás pillanatában a világ leggazdagabb embere volt. Az akció mögött pedig nem más, mint a szaúdi koronaherceg, Mohamed bin Szalmán állhat.

Illusztráció Forrás: AFP/Jim Watson

Az ügyet ismerő személy szerint nagy mennyiségű adatot gyűjtöttek ki Bezos telefonjából néhány óra alatt. A Guardiannek nincs információja arról, hogy ezek milyen természetű adatok, és ha felhasználták azokat, akkor hogyan tették. Szaúdi részről cáfolták az állításokat.