A Fed nem változtatott az irányadó kamaton

2020.01.30. 12:39

Nem változtatott az irányadó dollárkamatsávon az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve/Fed) monetáris döntéshozó testülete, amely idei első ülése után kiadott közleményében megismételte, hogy az amerikai gazdaság mérsékelt ütemben növekszik, a munkaerőpiaci helyzet pedig jó. 

A nyíltpiaci bizottság (FOMC) szerdán véget ért kétnapos ülésén a piaci várakozásokkal összhangban a tavaly október 30. óta érvényes 1,50-1,75 százalékos sávban hagyta az irányadó kamatot. A döntés egyhangú volt. A kamatdöntés kihirdetése után nem nagyon mozdultak meg az amerikai állampapírok hozamai, az irányadó New York-i tőzsdeindexek viszont napi csúcsra ugrottak, a dollár pedig tartotta erejét az euróval és a jennel szemben. 

A nyíltpiaci bizottság decemberhez hasonlóan ezúttal is úgy értékelte, hogy a jelenlegi kamatszint megfelelő a gazdaság tartós növekedésének támogatásához, ideértve a foglalkoztatottság bővülését és az infláció emelkedését a 2 százalékos célszám felé. A bizottság nem is tett említetést a Kínában gyorsan terjedő tüdőgyulladás-járványról és az abból fakadó gazdasági kockázatokról, köztük azokról a félelmekről, miszerint a járvány miatt tovább lassul a világ második legnagyobb gazdaságában a növekedés. 

illusztrációForrás: AFP/Paul J. Richards

A Fed döntéshozói megvitatták, hogy mikor és hogyan állítsák le a tavaly októberben elindított ideiglenes kincstárjegyvásárlási programot, és mivel helyettesítsék majd tartósan, aminek révén biztosítani tudják a szövetségi pénzkamatlábak feletti ellenőrzés fenntartását. Konkrétumokat, új irányvonalat azonban nem vázoltak fel a közleményben.  

A Fed október óta havi 60 milliárd dollár értékben vásárol rövid lejáratú amerikai állampapírokat a bankoktól, hogy biztosítsa a megfelelő likviditást. Ez legalább áprilisig érvényben is marad, csakúgy, mint az ehhez kapcsolódó visszavásárlási megállapodás. Ezzel összefüggésben azonban a FOMC öt bázisponttal, 1,60 százalékra emelte a bankok kötelező tartalékon felüli tartalékaira fizetett kamatot (IOER). Erre a technikai kiigazításra azért volt szükség, hogy a szövetségi kamatlábakat a célsáv közepe körül tartsák.  

A Fed döntései megfeleltek az elemzői várakozásoknak, mivel a legfrissebb adatok azt mutatják, hogy a gazdaság továbbra is növekedési pályán halad, nincs jele az infláció olyan gyors emelkedésének, amely miatt a Fednek esetleg kamatot kellene emelnie.    

A Federal Reserve tavaly három alkalommal - júliusban, szeptemberben és októberben - hajtott végre kamatcsökkentést, minden alkalommal 25 bázisponttal, hogy támogassa az amerikai gazdaság növekedését.

Jerome Powell Fed-elnök azonban már júliusban jelezte, hogy a 2008 októbere óta először végrehajtott kamatvágás egy "ciklus közepi kiigazítás", és nem egy hosszú lazítási ciklus kezdete. Az utóbbi néhány hónapban pedig többször megismételte, hogy az amerikai gazdaság jól teljesít, de a Fed kész minden eszközzel beavatkozni, ha a növekedését fenyegető kockázatok valóssá válnak.

A Fed monetáris döntéshozó testülete 2008 decemberétől hét éven keresztül tartotta gazdaságösztönző céllal zéró közeli szinten, a 0,0-0,25 százalékos sávban az irányadó kamatot. A kamatemelési ciklust 2015 decemberében indította el, és 2018 végéig kilenc alkalommal hajtott végre 25-25 bázispontos kamatemelést. A 2018-as évben négyszer is emelte a kamatot a nyíltpiaci bizottság, utoljára 2018 decemberében, amikor is 2,25-2,50 százalékra húzta fel az irányadó kamatsávot.