Tovább nőttek az átlagkeresetek, és csökkent a munkanélküliség

új forint bankjegyek
Debrecen, 2016. január 4. Megújított tízezer forintos bankjegyek. Magyarország ma is hivatalos fizetőeszközét, a forintot, 70 évvel ezelőtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengőt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
A héten a foglalkoztatás és a munkanélküliség mellett a keresetekről is fontos adatok érkeztek a Központi Statisztikai Hivataltól. Kínában egyre nagyobb gazdasági problémákat okoz a koronavírus, de elkezdtek befutni az első vállalati gyorsjelentések is. A Facebook és a Boeing csalódást okozó számokat közölt, az Amazon viszont átlépte az ezermilliárd dolláros küszöböt.
Vágólapra másolva!

Két számjegyű volt az átlagkeresetek növekedése novemberben

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből kiderült, hogy 2019 novemberében a bruttó átlagkereset 403.500 forint volt; 13,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2019. január–novemberben a bruttó átlagkereset 364.300, a nettó átlagkereset 242.300 forint volt, mindkettő 11,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Illusztráció Forrás: MTI/Oláh Tibor

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője szerint a továbbra is kifeszített munkaerőpiac és a rekord alacsony munkanélküliség miatt a bérnövekedés dinamikája a következő időszakban is hasonlóan intenzív marad.

Csökken a munkanélküliség, és nő a foglalkoztatottság

Tavaly az október-decemberi három hónapos időszakban, azaz a negyedik negyedévben, a munkanélküliek átlagos létszáma 155 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,3 százalékos volt, a legalacsonyabb tavaly április-június, azaz a második negyedév óta - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Illusztráció Forrás: MTI/EPA/Tannen Maury

Szintén ebben az időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 520 ezer volt, 38 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,3 százalékra emelkedett. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 52 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké 9,5 ezerrel nőtt, a magukat közfoglalkoztatottaknak vallók száma 24 ezerrel csökkent.

Idén lassulhat a lakásárak emelkedése

A Takarék Index előrejelzése szerint vidéken akár még árcsökkenés is előfordulhat a lakásárakra vonatkozó prognózis szerint, a fővárosban pedig elsősorban az olcsóbb kategóriájú lakásoknál van még tér az áremelkedésre.

Illusztráció Forrás: MTI/Marjai János

Budapesten az országosnál kicsit nagyobb, 2-5 százalékos lehet az áremelkedés, vidéken pedig 5 százalékos csökkenés és 5 százalékos növekedés közötti árváltozást várnak. Az új lakások kínálatának csökkenésére számítanak 2020-ban a Takarék Index elemzői a január 1-től ismét 27 százalékosra emelt áfakulcs miatt.

Történelmi szintre javult az ország megítélése

Varga Mihály a héten tudatta, hogy eredményesen zárta Magyarország a magas kamatozású dollárkötvények visszavásárlását, a tranzakcióval a következő években több mint 42 milliárd forint kamatmegtakarítást ér el az állam.

Varga Mihály pénzügyminiszter Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A pénzügyminiszter kiemelte: a visszavásárlással párhuzamosan az országkockázati mutató 12 éve nem látott szintre, 47 bázispontra javult, ami azt jelzi, hogy az államadósság egyre olcsóbban finanszírozható, és a magyar gazdaság nemzetközi megítélése egyre kedvezőbb.

Eddig csaknem kétezren alakíttatták át lakáshitelüket fix kamatozásúra

Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője a héten közölte, hogy a banki értesítések eredményeképpen mostanáig már csaknem kétezer ügyfél alakíttatta át fix kamatozásúvá korábbi változó kamatozású jelzáloghitel-szerződését.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az MNB-hez beérkezett adatok szerint 2019 végéig a bankok több mint 65 ezer szerződés esetében küldték meg a fix kamatozásra való átállás lehetőségéről szóló tájékoztatót az érintett ügyfeleknek. A fogyasztók csaknem fele még csak ezekben a napokban, hetekben - az elfogadott ütemezés szerint 2020. január végéig - kapja meg értesítőjét.

Két héten belül megkezdődik a debreceni BMW-gyár építése

Február 13-án kezdődnek a debreceni BMW-gyár cölöpözési munkálatai, a beruházás első ütemében 460 ezer négyzetméter alapterületű épületet húznak fel – jelentették be a héten az MLSZKSZ szervezésében megrendezett 11. Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencián.

Illusztráció Forrás: AFP/Jan Woitas

A Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft. tájékoztatása szerint a gyár helyszínéül szolgáló teljes, 400 hektáros területet az előkészítési munkálatokat követően áprilisban adják át a beruházónak. Zajlanak az ipari és közlekedési infrastruktúra kialakításának munkálatai, amelynek keretében többek között két autópálya-leágazást, nagy kapacitású vasúti átrakót, kamionparkolót és új vasúti megállókat is létesítenek.

Beszakadt a Facebook részvénye a gyorsjelentés után

Több mint 7 százalékot zuhant a Facebook részvénye a héten, miután a vállalat közzétette a negyedéves gyorsjelentését. Pedig ha csak a főbb mutatókat nézzük, a közösségi médiaóriás elég kedvező adatokat közölt. Az egy részvényre eső profit 2,56 dollár volt, felülmúlva a 2,53 dolláros elemzői konszenzust. A negyedik negyedéves bevétel pedig 21,08 milliárd dollár volt, szintén lenyomva a 20,89 milliárdos elemzői várakozásokat.

Ugyan a bevétel 24,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbi szinthez képest, ez inkább kiábrándító volt a befektetők szemében, mivel a cég már az egymást követő negyedik negyedévben közölt 30 százalék alatti növekedési ütemet. A 2019 egészében elért 18,4 milliárd dolláros nyereség szintén csalódást keltő lehet, ha azt nézzük, hogy 16 százalékos volt a nyereségcsökkenés.

Kiderült, mennyi pénz van a magyaroknál bevont bankjegyekben

A héten kiderült, hogy óriási értékben, mintegy 154 milliárd forintnyi pénz van a lakosság birtokában bevont bankjegycímletekben. Sok a felhalmozott 10.000 és 20.000 forintos is, de a legtöbben - valószínűleg figyelmetlenségből vagy nemtörődömségből - a régi 500, illetve 1000 forintosokat tartották meg otthon.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Darabszámra a legkevesebb régi címlet az ötezresből ragadt benn, alig több mint kétmillió darab, de nem sokkal több a 20 ezresek száma sem, ebből alig több mint 2,5 millió darab van még a párnacihákban vagy a széfekben elrejtve.

Óriási veszteségről jelentett a Boeing

Milliárdos veszteségbe lökte a Boeinget a 737 MAX két légikatasztrófája, illetve az annak nyomán bevezetett repülési tilalom tavaly. A chicagói székhelyű gyártó közleményében azt írta, hogy a kereskedelmi repülőgépek eladásából származó bevétele 57 milliárdról 32 milliárd dollárra esett, mivel a 2018-as évhez képest megfeleződött az átadott és kifizetett gépek száma.

Illusztráció Forrás: Boeing

A társaság a hadiipari megrendelésekkel és a szolgáltatások értékesítésével együtt 76,5 milliárd dollár bevételre tett szert, 24 százalékkal kevesebbre, mint egy évvel korábban. A cég üzemi eredménye a 2018-as 4,1 milliárd dollár nyereség után tavaly 2,2 milliárd dollár veszteséget mutatott.

Rekordösszeget fizettek be a bliccelők tavaly a MÁV-nak

A MÁV közleményéből a héten megtudtuk, hogy míg 2017-ben összesen 63 millió forint folyt be utólagosan a vasút kasszájába a kiszabott bírságokból, 2018-ban ez a szám 46 százalékos növekedéssel 93 millió forintra emelkedett, 2019-ben pedig további 10 százalékkal több, 103 millió forint lett az éves bevétel, amire az elmúlt öt évben nem volt példa.

Illusztráció Forrás: MTI/Máthé Zoltán

2017-ben és 2018-ban is 35-35 ezer jegyzőkönyvet állítottak ki a jegyvizsgálók bliccelés vagy egyéb vasúti szabálysértés miatt, 2019-ben pedig 30 ezer alkalommal szabtak ki bírságot 313,1 millió forint értékben.

Egyre nagyobb gazdasági zűrzavart okoz a koronavírus Kínában

Több nagyvállalat is szigorú intézkedéseket vezetett be Kínában a koronavírus új típusának terjedése miatt. A Starbucks 2000 kávézót zárt be, a McDonald's pedig 300 éttermet. Emellett a Facebook felfüggesztett minden, nem létfontosságúnak ítélt utazást Kína szárazföldi területére, és azokat az alkalmazottait, akik a közelmúltban ott jártak, arra kérte, hogy dolgozzanak otthonról.

Illusztráció Forrás: MTI/AP/Dake Kang

A Goldman Sachs amerikai, az HSBC és a Standard Chartered brit nemzetközi pénzintézetek eltiltották munkatársaikat a Kínába és Hongkongba utazástól, és szintén otthonmaradásra kérték azokat, akik az elmúlt időszakban Kína szárazföldi részén jártak. A légitársaságok is aggódnak: a British Airways brit légitársaság legalább január végéig törölte az összes Kínába és Kínából közlekedő közvetlen járatát, míg a Finnair március végéig felfüggesztette a Pekingbe, illetve Nankingba közlekedő járatait.