Több mint három éve az élmezőnyben van Magyarország az adócsökkentésben

Egyszerűsített havi bevallást kínál az adóhatóság az átalányadózóknak
NAV Nemzeti Adó- és Vámhivatal online kezelőfelülete 2016.08.23.
Vágólapra másolva!
Magyarország az Európai Unió tagállamai közti adócsökkentési versenyben már több mint három éve az élmezőnyben van - írja közleményében a Pénzügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

A pénteken megrendezett Adó-Tanácskozástól azt remélik, hogy segíthet az adóadminisztráció csökkentésében is hasonló eredményeket elérni néhány éven belül - jelentette ki Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a tanácskozást követően. Hozzátette, hogy az ország legjelentősebb adószakmai fórumán szóba kerültek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) újításai is.

Az adóhivatal néhány éven belül egyre több olyan, vállalkozásokat segítő szolgáltatást nyújthat, amelyek nemzetközi szinten is példaértékűek lehetnek.

Felidézte, hogy Magyarország az adózás terén számos elismerést gyűjtött be az elmúlt időszakban.

2018-ban hazánk lett az Európai Unió legnagyobb adócsökkentője.

A tavaly elért második hely mellett a Világbank adózást értékelő listáján is hatalmasat - mintegy harminc helyezést - léptünk előre.

- fogalmazott. Véleménye szerint az eredményeket tovább javíthatja az adóadminisztráció jelentős csökkentése.

Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az adóval kapcsolatos bürokratikus terheket a nagy nemzetközi szervezetek is monitorozzák. Vizsgálataik szerint a legnagyobb teher a foglalkoztatáshoz, illetve az általános forgalmi adóhoz kapcsolódik. A mikrovállalkozástól kezdve egészen a nagyvállalatokon keresztül a bevallások, adatszolgáltatások elkészítésén túl az információk összegyűjtése is jelentős idő- és költségráfordítást jelent.

- mondta az államtitkár. Hozzátette: eddig ezek az eszközök százmilliárdokat hoztak az államkasszának, és biztosították a tiszta piaci versenyt, ám néhány éven belül épp ez a fajta elektronikus adatszolgáltatás teremtheti meg a feltételeit annak, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) áfa-bevallási tervezetet készíthessen. Az úgynevezett e-áfa felületének kialakításakor fontos a könnyű és gyors használhatóság, valamint az is, hogy a tervezetek és a jóváhagyott bevallások hat évig elérhetőek lesznek, így sokkal egyszerűbbé válik majd az áfa-bevallás önellenőrzése vagy helyesbítése. A rendszer a számlák adatai mellett biztosíthatja az adómérték vagy a -mentesség szerinti összesítést is.

Az adócsökkentésben élen járunk az Európai Unióban Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy

2021. január 1-jétől már minden számla adatának online kell beérkeznie az adóhivatalhoz, ami elengedhetetlen az áfa-bevallási tervezetek kiajánlásához.

A Pénzügyminisztérium szerint a vállalkozások majd öt százaléka szinte minden adóügyét papír alapon intézi, így állítja ki számláit és bizonylatait is. Az adóhivatal egy másik szolgáltatása a számlatömböt használó vállalkozásoknak is olyan alternatívát kínál, amely miatt minden érintettnek érdemes áttérni az online számlázásra.

- jelentette be Izer Norbert. A részleteket az adóhivatal képviselői ismertették. Elmondásuk szerint a NAV fejlesztésével igen egyszerűen, néhány kattintással elkészíthető a számla. A szolgáltatás teljesen ingyenes, és a magyar mellett angol és német nyelven is elérhető lesz.

Az Adó-Tanácskozáson szóba került a foglalkoztatáshoz köthető adminisztráció is. Ez jellemzően több mint tízféle adatszolgáltatást jelent a gyakorlatban, amelyet az adóhivatal mellett különféle szervezetek részére kell megtennie a gazdálkodónak, így például van, amit a Központi Statisztikai Hivatalnak vagy a Magyar Államkincstárnak kell elküldeni. A cél itt is a lehető legkevesebb adat bekérése a vállalkozásoktól.

- határozta meg a fejlesztés irányát az államtitkár.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal online kezelőfelülete Fotó: Szabó Gábor - Origo

A harmadik alkalommal összehívott Adó-Tanácskozás, amelyen a legnagyobb ügyfélkörrel és tapasztalattal bíró adótanácsadó cégek, szervezetek, illetve könyvelők vettek részt, hasznossága megkérdőjelezhetetlen - húzta alá Izer Norbert. A résztvevők a gyakorlati tapasztalatok alapján számtalan ötlettel, javaslattal álltak elő. Így az adóhivatal három új, még fejlesztés alatt álló szolgáltatása amellett, hogy a hazai vállalkozásoknak jelentős könnyebbséget hoz, világszerte másolandó modellé válhat, valamint segíthet abban is, hogy néhány éven belül az EU legnagyobb adminisztráció-csökkentő címét is elnyerje Magyarország.

Az Adó-Tanácskozáson szóba került a kisadózó vállalkozások tételes adója, a kata is.

A résztvevők szerint a kata célját kell szem előtt tartani, vagyis azt, hogy ez az adófajta a kisvállalatoknak kínál könnyítést, a foglalkoztatás alternatívájaként viszont nem alkalmazható. Tekintettel arra, hogy már majdnem minden harmadik vállalkozás a kata, illetve a kiva (kisvállalati adó) szerint adózik, ez lesz a következő, várhatóan március elején összeülő, negyedik Adó-Tanácskozás témája - olvasható a közleményben.