Hat éve a legnagyobb egynapos emelkedést hozta a Tesla részvénye, ahogy a papír hétfőn majdnem 20 százalékot izmosodott. Ezzel elég keményen indult a hét a Tesla ellen fogadó shortolóknak, akik így egyetlen nap alatt 2,5 milliárd dollárt veszítettek.

A Tesla részvénye 19,9 százalékot erősödött hétfőn, miután az Argus Research 556 dollárról 808 dollárra emelte föl a vállalatra kiadott célárfolyamot. Miközben a vállalat részvénye ellen fogadó shortolók csak kapkodták a fejüket, Elon Musk cége 2013 májusa óta a legnagyobb napi emelkedést hozta össze – írja a CNBC.

A Tesla részvényárfolyamának alakulásaForrás: Investing.com

Az elemző cég egyébként arra hivatkozott, hogy a Tesla erős negyedik negyedéves számokat közölt a múlt héten, amivel lenyomta Wall Street várakozását. Az Argus emellett a Tesla egy részvényre eső profitprognózisát felemelte 5,96 dollárról 8,01 dollárra – ráadásul a friss jóslat szerint a nyereség megduplázódhat 2021-re.

A Tesla részvénye ennek köszönhetően 786,14 dollárig emelkedett a hétfői kereskedés során a 717 dolláros nyitóárról, majd 780 dolláron fejezte be a napot. Az elektromos autókban utazó vállalat piaci értéke jelenleg valamivel több mint 140 milliárd dollár.

Ezzel a társaság értéke meghaladja a Volkswagen és a BMW együttesen 137 milliárd dolláros piaci tőkeértékét. A Ford és a GM együttes piaci tőkeértéke pedig 83 milliárd dollár. Ehhez képest a Tesla tavaly 367 ezer autót gyártott, a Volkswagen viszont tizenegy milliót.

A kutatók kiemelték, igencsak optimisták a Model S és a Model X bevételeivel kapcsolatban, de elég erős kereslet mutatkozik az új Model 3 iránt is, amely a tavalyi negyedik negyedév termelésének több mint 80 százalékát adta.

A Tesla múlt szerdai közlése szerint az autóeladásai „kényelmesen" felülmúlják majd az 500 000 darabot 2020-ban, miután a negyedik negyedévben összejött a 112 000 darabos szám – meghaladva az elemzők által várt 106 000 darabot.

Nagyokat buknak, akik a Tesla részvénye ellen fogadnakForrás: AFP/Imaginechina/Dycj

A hétfői részvénypiaci szárnyalásnak azonban voltak nagy vesztesei is: a shortolók. Manapság ugyanis a Tesla az egyik legnépszerűbb cég a shortolók (vagyis a részvényárfolyamok csökkenésére fogadók) körében. Most azonban a shortolók összesen nagyjából 2,5 milliárd dollárt buktak csak hétfőn, de az S3 Analytics számításai szerint a shortolók idén eddig már 8,31 milliárd dollárnyi veszteséget könyvelhettek el.

A Tesla papírja 150 százalékot erősödött az elmúlt 12 hónapban, kényelmesen lenyomva az S&P 500 és a Dow Jones részvényindexeket – előbbi 20, míg utóbbi 13 százalékot izmosodott ugyanebben az időszakban.