Ernie Boch bostoni milliárdos 5 ezer dollárnyi (1,5 millió forint) borravalót hagyott a 157 dolláros (48 ezer forint) éttermi számlája mellett egy, a közösségi médiában terjedő kihívás keretében – írja a Business Insider.

Boch a Salisburyben található Seaglass étteremben adta az elképesztő borravalót, amit a szerencsés felszolgáló, Jennifer Navaria a Facebookon osztott meg.

IllusztrációForrás: AFP/Mint Images

A felszolgálók nagyon jó emberek" – nyilatkozta Boch a CBS Bostonnak.

Navaria bejegyzésében úgy nyilatkozott, hogy szeretett munkáját ezután még inkább megbecsüli. Újságírói megkeresésre elmondta, hogy felismerte Bochot, aki élvezte a négyszemélyes asztaltársaság kiszolgálását.

Az ételszállítás lesz az éttermek legnagyobb kihívása idén

2022-re az ételkiszállítás 75,9 milliárd dolláros üzletággá válik, ez háromszorosa a 2011-ben nyilvántartott 23,2 milliárd dolláros összegnek a Cowen & Company jelentése szerint. Bár az ételkiszállítás üzletága virágzik, mégis komoly problémákkal szembesül - írja a Business Insider. Továbbra is nagy a káosz az ételkiszállításnál - mondta Fred LeFranc, az éttermekkel foglalkozó tanácsadó cég, a Results Thru Strategy ügyvezető igazgatója.

Lenéztem és gondoltam, hogy ötven dollár, milyen kedves, később vettem csak észre, hogy valójában mekkora ez az összeg" – mondta Navaria.

Boch – aki új- és használt autók viszonteladói hálózatát építette ki Bostonban – a közösségi médiában látta meg a borravalós kihívást. Ezt Donnie Wahlberg indított el újév napján, amikor egy 78 dolláros (23 ezer forint) éttermi számlához 2020 dolláros (618 ezer forint) borravalót adott. A 80-as és 90-es évek legismertebb fiúcsapatának, a New Kids on the Blocknak az énekese, Donnie Wahlberg mindenkit arra buzdít, hogy ha megengedheti magának, akkor idén - vagyis 2020-ban - adjon egyszer 2020 dollárnyi jattot, vagy ha ez túl sok neki, akkor minimum 20 dollár 20 centet. Az őrület egyre inkább terjed a közösségi média révén.