Dollármilliókat fizetett ki a Google a felhasználóknak, ha hibát találtak

2020.02.13. 08:47

A "Sebezhetőségi jutalom" programot azért hozták létre, hogy jutalmazzák azokat a felhasználókat, akik tájékoztatják az óriáscéget az általuk megtalált biztonsági hibákról. A jutalmazás célja, hogy ezzel segítsenek biztonságban tartani a felhasználókat és az internetet.

A 2019-es év rekordot hozott a kifizetésekben, több mint 6,5 millió dollárt, azaz átszámítva bő kétmilliárd forintot fizettek ki, megduplázva mindazt, amit valaha kifizetettek egyetlen év alatt.

Ugyanakkor a bejelentők ebből az összegből félmillió dollárt jótékonysági célokra ajánlottak fel. Ez pedig ötszörös összeg ahhoz képest, amelyet korábban valaha adományoztak egy év alatt.

A Google pénzjutalmat fizet azoknak, akik segítenek biztonságosabbá tenni termékeit és szolgáltatásaitForrás: dawnfu / Pixabay

A Sebezhetőségi programot 2010 óta további Google termékekre terjesztették ki, beleértve a Chrome-ot, és az Androidot is, sőt, a Google Play népszerű, harmadik fél által készített alkalmazásaira is. Eddig összesen több mint 21 millió dollár (mintegy 6,5 milliárd forint) összegben fizettek ki jutalmat a hibatalálóknak.

A Chrome esetében megháromszorozták a maximális alapjutalom összegét 5 ezerről 15 ezer dollárra (4,6 millió forintra). Az Android alprogramban is nőttek a jutalmak, a fődíj most 1 millió dollár (310 millió forint) minden olyan sebezhetőség felfedezéséért, amelyek veszélyeztetik a Titan M biztonságos lapkát a Pixel mobileszközökön. A Google Play esetében a jutalmazási programot minden olyan alkalmazásra kiterjesztették, amely több mint 100 millió telepítéssel rendelkezik.

Forrás: Security.googleblog.com