Hihetetlen mértékű adósságon ül az amerikai lakosság

dollár pénz usa dollar
Roll of one-hundred dollar bills
Vágólapra másolva!
Az amerikai jegybank friss jelentése szerint 2007 óta nem bővült olyan ütemben az amerikai lakosság adósságállománya, mint tavaly. A növekedést elsősorban a jelzáloghitelek fűtötték, de a legnagyobb kockázatot a diákhitelek jelentik.
Vágólapra másolva!

Az amerikai központi bank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) keddi jelentése szerint a válság előtti évben (2007-ben) bővültek utoljára olyan gyors ütemben a lakossági hitelek, mint 2019-ben – írja a Business Insider.

Az USA teljes háztartási adósságállománya ezzel tavaly 601 milliárd dollárral 14 150 milliárd dollárra emelkedett.

A növekedést elsősorban a jelzáloghitelek fűtötték, itt a teljes állomány 433 milliárd dollárral emelkedett.

Fontos azonban látni, hogy ezek a jelzáloghitelek nem azok a rendkívül kockázatos adósságok, melyek előidézték a 2008-as válságot. A jelentés kiemelte, hogy a tavalyi utolsó negyedévben mindössze 1 százalékos volt a jelzáloghitelek nemfizetési aránya, ami rekord alacsonynak számított. Ráadásul a lakosság átlagos hitelképessége is javult a Fed szerint.

Hihetetlen csúcsra ért a világ eladósodottsága

Újabb csúcsot ütött meg a világ teljes eladósodottsága, ráadásul egy friss elemzés szerint idén sem lesz megállás, és 2020-ban is tovább nőhet a hitelállomány. Ezzel együtt a gazdasági kibocsátáshoz mért adósságállomány is mindenkori rekordot ütött meg.

Ezzel együtt az anyag rámutatott, az elmúlt negyedévben általánosan szigorodtak a hitelezési standardok, miközben az autóhitelek és a hitelkártya-adósságok állománya egyaránt 57 milliárd dollárral bővült.

Mindeközben viszont a diákhitelek állománya mindössze 51 milliárd dollárral fokozódott, ami kevesebb mint a fele volt a 2013-ban elért, akkor rekordnak számító, 114 milliárd dollárnak. A diákhitelek azonban továbbra is igen súlyos gondot jelentenek az USA-ban, tekintve hogy ezen a területen a legvalószínűbb a nemfizetés.

Összességében a diákhitelek 11,1 százalékánál volt legalább 90 napos nemfizetés a tavalyi utolsó negyedévben.

Érdekesség azonban, hogy ma már nem a diákhitel a legnépszerűbb adósságforma a fiatalok körében – 2010 és 2013 között még ez volt a helyzet. Az elmúlt években ugyanis átvette a vezetést a hitelkártya-adósság. Jelenleg a 30 év alatti amerikai fiatalok több mint felének van hitelkártya-tartozása – derül ki a jelentésből.