Arany alapú értékpapírt hoz forgalomba az egyik európai királyság

arany, aranyrúd, illusztráció
Vágólapra másolva!
Az 1100 éves brit Királyi Pénzverde jelentette be, hogy még ezen a héten piacra dobja értékpapírját, amit a Walesben tárolt arannyal támogatnak, és amivel a londoni tőzsdén lehet majd kereskedni – írja a Reuters.
Vágólapra másolva!

A tőzsdére vitt és arany fedezetű értékpapírok a befektetők körében igen keresettek, mióta a 2000-es évek elején bevezették.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A pénzverde szerint a termék kezelési díja a beruházás értékének 0,22 százaléka lesz évente.

Az Arany Világtanácsa szerint közel 3 ezer tonna arany támogatja ezeket az értékpapírokat, mintegy 140 milliárd dollár értékben.

A Királyi Pénzverde 2018-ban kénytelen volt befagyasztani a digitális arany érmékre vonatkozó terveit, miután a szigetország kormánya megvétózta a kriptovaluta tőzsdei kereskedését.