Az Apple lehet a koronavírus vesztese, a Samsung a legnagyobb nyertese

2020.02.18. 11:35

Az Apple figyelmeztetést adott ki amelyből kiderült, hogy nagy valószínűséggel nem fogják teljesíteni az idei első negyedévre prognosztizált 63-67 milliárd dolláros árbevételi célt. Ennek oka, hogy a koronavírus terjedése miatt a termelés mellett az Apple készülékek iránti kereslet is jelentősen visszaesett.

A világ legértékesebb tőzsdén jegyzett vállalatánál is érződnek a koronavírus hatásai, hiszen a kínai termelés mellett az országban a kereslet is jelentősen visszaesett az Apple termékei iránt.

A gyorsan terjedő vírus több mint 72 ezer embert betegített meg és eddig majdnem 1900 ember halálát okozta Kínában. Emberek milliói kerültek karanténba, zavarok keletkeztek az ellátási láncokban és a meghosszabbított holdújévi ünnepek után későbbre tolták ki a termelés újraindítását a gyárakban.

Védőmaszkot viselő biztonsági őr egy zárva tartó Apple üzletben, PekingbenForrás: MTI/EPA/Vu Hong

Az Apple, mint sok más gyártó, termékei zömét Kínában állítja elő. Ugyan az üzemekben már elkezdték felvenni a munkát, de a termelést a vártnál csak sokkal lassabban tudják felfuttatni, ezért átmenetileg hiány alakult ki több készülékből is, ennek hatásai pedig itthon is érződnek.

Ráadásul számos kiskereskedelmi üzlet továbbra is zárva tart, vagy rövidített időszakban van nyitva Kínában, így a készülékek értékesítésének üteme is jelentősen visszaesett. Az Apple globális bevételének 15 százaléka Kínából származik, tavaly az október és december közötti három hónapos időszakban mindez 13,6 milliárd dolláros bevételt jelentett.

A Samsung lehet a koronavírus nagy nyertese

Míg az Apple és a legtöbb rivális a kínai gyártás miatt gyengélkedik, addig a Samsung gyakorlatilag zavartalanul folytatja működését. Úgy tűnik most kifizetődik a dél-koreai vállalat korábbi döntése, amellyel a gyártás jelentős részét Vietnámba helyezték át. Az eladások tekintetében sem éri komoly negatív hatás a Samsungot, mivel Kínában az elmúlt években folyamatosan csökkentették jelenlétüket.

Ennek ellenére néhány szakértő arra figyelmeztetett, hogy a Samsungot is elérhetik a problémák, ha a vírus tovább terjed, mivel a gyártó a telefonok összeszereléséhez szükséges alkatrészek közül sokat Kínából szerez be, így végső soron rájuk is hatással lehet, ha azok a gyárak leállnak.

illusztrációForrás: AFP/Jung Yeon-Je

Szintén kapóra jött a Samsungnak, hogy a járvány miatt idén lefújták a barcelonai Mobile World Congresst (MWC), és a dél-koreai gyártó még a kiállítás előtt bemutatta legújabb telefonjait, köztük az összehajtható Z Flipet. Az MWC hiányában így gyakorlatilag a nemzetközi szaksajtó kizárólag ezekről a készülékekről cikkezik.