Durva elbocsátás jön Európa legnagyobb bankjánál

2020.02.18. 21:03

Elmaradt a várakozásoktól az HSBC nyeresége, ráadásul a pénzintézet komoly átszervezést hajt végre a következő időszakban. Három éven belül akár 35 000 álláshelyet is megszüntethet Európa legnagyobb bankja.

A most közzétett jelentés szerint az HSBC adózás előtti nyeresége tavaly 32,9 százalékkal 13,35 milliárd dollárra csökkent, szemben a 19,83 milliárd dolláros elemzői várakozással – írja a CNBC. Ehhez jön még, hogy az HSBC (amely eszközállomány alapján Európa legnagyobb bankja) komoly átszervezésbe kezd, aminek következtében akár 35 000 álláshelyet is megszüntethetnek a következő három évben – mondta a Reutersnek a cég ideiglenes vezérigazgatója, Noel Quinn a jelentés közzététele után.

A menedzsment kiemelte, hogy a hosszú távú gazdasági növekedési kilátások változása komolyan rányomta a bélyegét az európai befektetési és kereskedelmi banki üzletágra. Ennek következtében a bank európai üzletága 4,65 milliárd dolláros adózás előtti veszteséget szenvedett el.

Quinn figyelmeztetett, a koronavírus-járvány kitörése az ázsiai üzletágat is fenyegeti, ami azért jelentős veszély, mert a vállalat a nyereségének igen komoly részét Ázsiában realizálja. Hozzátette, attól függően, hogy miként alakul a helyzet, minden esély megvan arra, hogy a régiós gazdasági lassulások negatívan befolyásolják a hongkongi és kínai hitelpiacon elért eredményeket. Hosszabb távon pedig a kedvezőtlen fejlemények ronthatják a bevételeket, elsősorban a hitelezés lassulása, a tranzakciók volumenének csökkenése, valamint hitelpiaci veszteségek miatt.

Hatalmas átszervezésbe fog az HSBCForrás: AFP/Facundo Arrizabalaga

Az HSBC részvénye Hongkongban 2,78 százalékos veszteséggel zárt kedden. A vállalat konkrét eredményeit nézve az látszik, hogy a 2019-es bevétel 4,3 százalékkal 56,1 milliárd dollárra emelkedett – éves alapon. A működési költségek 22,2 százalékkal 42,35 milliárd dollárra emelkedtek, míg az egy részvényre eső profit 0,30 dollár volt.

A gyorsjelentés közzététele mellett az HSBC az átszervezés kereteit is meghatározta. Az európai üzletágban csökkentik a kereskedést és a részvénypiaci kutatási tevékenységet, és több terméket és kapacitást átstrukturálnak Nagy-Britanniából Ázsiába.

Az amerikai üzletág esetében 30 százalékkal csökkentik a fiókhálózatot, és a célzott kiskereskedelmi kínálaton keresztül meg kívánják erősíteni a „nemzetközi ügyfélközpontú vállalati bank" profilt.

A globális banki és piaci területen általánosságban elmondható, hogy komoly erőforrásokat csoportosítanak át Ázsiába és a Közel-Keletre, de ezzel együtt London marad a cég globális befektetési banki központja.

A vállalat egyes részlegeinek szintjén konszolidálják a kiskereskedelmi banki és vagyonkezelési ágazatot, a globális privátbanki üzletágat pedig áttolják egy új divízióba.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK