Nem védi tovább az EU a Google brit felhasználóit

politics technology science computers Horizontal ILLUSTRATION
A Google neve egy céges ülésen született, és egy elírás is kellett hozzá. A szó eredetileg googolplex akart lenni. Ez a tíz hatványai közül a legnagyobb elnevezett szám. Az ötletet egy diák rosszul írta le, így lett a cég neve Google.
Vágólapra másolva!
A Google a tervek szerint áttereli a brit felhasználókat az Európai Uniós adatszabályozásból az Egyesült Államokban érvényesre.
Vágólapra másolva!

A Reuters számolt be először arról, hogy az adatvédelem terén komoly változásra számíthatnak a Google brit felhasználói.

A brexit után több tízmillió brit bizalmas adatai vállnak kevésbé védetté, valamint a helyi hatóságok is könnyebben hozzáférhetnek majd azokhoz.

A változásról a Reutersnek három magas beosztású Google dolgozó számolt be, akik szerint a brit Google felhasználók anélkül nem is fogják tudni használni a szolgáltatásokat, ha nem fogadják el a megváltozott feltételeket.

Illusztráció Forrás: AFP/Alain Jocard

A Google előtt több választási lehetőség volt, például az Írországra vonatkozó szigorú adatvédelmi előírásokat a britekre is ráhúzhatták volna, azonban a vállalat inkább úgy döntött, hogy az amerikai rendszerbe tereli át őket.

Ennek magyarázata, hogy a Google-nél nem tudják, hogy a britek saját adatszabályozási törvényt hoznak, vagy a GDPR-ban foglaltakhoz ragaszkodnak.

Amennyiben a brit felhasználók adatait Írországban őrizték volna, úgy a brit hatóságoknak sokkal nehezebb lett volna hozzáférni például bűncselekmény, vagy nyomozás esetén. Az Egyesült Államok szabályozása azonban sokkal egyszerűbb megoldásokat biztosít a hatóságoknak.