100 nap alatt több mint 100 milliárd forintért vásároltak Magyar Állampapír Pluszt

Budapest, 2019. november 28. Nyomtatott Magyar Állampapír Plusz a belvárosi 5-ös számú postán 2019. november 28-án.A november eleje óta megvásárolható nyomtatott Magyar Állampapír Plusz 5 éves futamidejű, névre szóló, nyomdai úton 10.000, 50.000, 100.000, 500.000, 1.000.000, 2.000.000 forintos címletekben előállított, fix, sávos kamatozású lakossági állampapír. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Novemberi indulása óta már 105 milliárd forintnyi nyomtatott Magyar Állampapír Pluszt vásároltak a magyar családok, az értékesítés 80 százaléka vidéken történt - mondta Varga Mihály.
Vágólapra másolva!

A pénzügyminiszter kiemelte, hogy az értékpapír elektronikus formája is megőrizte népszerűségét, júniusi bevezetése óta több mint 3660 milliárd forintot jegyeztek belőle.

A miniszter emlékeztetett, hogy a legfrissebb adatok szerint

az államadósság bruttó hazai termékhez viszonyított aránya a 2018-as 70,2 százalékról 2019 végére 66,4 százalékra csökkent,

amely az elmúlt 20 év legjelentősebb javulása. Az államadósság devizaaránya 50 százalékról 20 százalék alá mérséklődött, míg a lakosság kezében lévő állampapírok aránya 5 százalékról 25 százalékra nőtt 2010 óta - ismertette Varga Mihály. Hozzátette, hogy utóbbi azt mutatja, hogy a magyar családok bizalma is erősödik a gazdaság teljesítménye iránt.

Nyomtatott Magyar Állampapír Plusz a belvárosi 5-ös számú postán 2019. november 28-án. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A cél az, hogy a devizában fennálló adósság további csökkenése mellett emelkedjen a lakossági állampapírok aránya, és állományuk elérje a 11 ezer milliárd forintot. Ennek eszközeként vált elérhetővé nyomdai formában is az egyik legnépszerűbb megtakarítási forma,

a Magyar Állampapír Plusz, amely hat címletben, tízezer forinttól kétmillió forintig érhető el a Magyar Posta több mint 2100 fiókjában.

Varga Mihály elmondta, hogy az ötéves futamidejű állampapír amellett, hogy kamatadómentes, rugalmas futamidejű, magas kamatozású és biztonságos, az ország stabilitásában is fontos szerepet játszik, csökkenti a külső sérülékenységét azáltal, hogy nem szorulunk külföldi forrásra az adósságfinanszírozáshoz.

A tárcavezető kitért arra is, hogy míg az elektronikus MÁP Plusz értékpapírok több mint egyharmadát budapesti ügyfelek vásárolták, a nyomdai formának 80 százalékát a vidéki lakosoknak értékesítették 2019-ben, átlagosan félmillió forint értékben. A kincstáron keresztül közel 800 milliárd forintnyit értékesítettek tavaly, amelynek közel fele Web- vagy Mobilkincstáron keresztül történt.