Kína betiltja a vadhús fogyasztását

2020.02.25. 21:03

A kínai hatóságok jelezték, hogy gyorsított eljárásban fognak döntést hozni arról, hogy betiltják a vadhús fogyasztását és a vadállatok kereskedelmét. A pekingi kormány arra számít, hogy ez is hozzájárul a koronavírus-járvány visszafogásához.

A kínai média hét elejénn jelentette be, hogy a hatóságok azonnali hatállyal be fogják tiltani a vadhús fogyasztását, illetve a vadakkal való kereskedést. A döntés azonban nem teljesen példa nélküli, januárban időszakosan már hozott ilyen felfüggesztő döntést az illetékes kínai hatóság – írja a CNBC.

A háttérben az áll, hogy a tudósok szerint a koronavírus állatról terjedhetett át emberre. A koronavírus következtében világszerte már több mint 2700 ember vesztette életét, és több mint 80 ezer fertőzöttet regisztráltak.

A vadállatokkal összefüggő tiltást az is indokolja, hogy az első vuhani fertőzötteket olyan területeken azonosították, ahol a közeli piacon például kígyó-, denevér-, valamint cibetmacskahúst is árultak.

Kína igyekszik mindent bevetni, hogy visszafogja a járvány terjedésétForrás: XINHUA/Xinhua News Agency/Xiong Qi

A lakosság körében egyre nagyobb aggodalom övezi a vadhús fogyasztását, illetve az azzal összefüggő veszélyeket. A koronavírus-járvány pedig csak fokozta ezeket a félelmeket – mondta Zhang  Tiewei, a szabályozásért felelős bizottság szóvivője.

A döntés értelmében a vadállatok illegális fogyasztása súlyos büntetést von maga után, de ugyanez lesz érvényes a velük való kereskedésre, illetve a fogyasztási célú vadászatra is.

A vadállatok egyéb célú felhasználását (például orvosi vagy kutatási célokra) szintén komoly korlátok közé szorítja a hatóság, és szigorú előírások vonatkoznak majd az engedélyeztetésekre. Az új szabály előtt a kereskedők teljesen legálisan árulhattak például szamár-, kutya-, szarvas- vagy krokodilhúst.

A döntésnek egyébként a beszámolók szerint komoly nemzetközi és hazai támogatottsága van. Számos tudós és környezetvédő csatlakozott azokhoz a helyi és külföldi körökhöz, amelyek szorgalmazzák a (legalább ideiglenes) tiltó szabályozást. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK