Padlóra küldheti az egész olasz gazdaságot a koronavírus

2020.02.26. 14:18

Interjút adott az Origónak Szajlai Csaba, a Figyelő főszerkesztő-helyettese, külgazdasági szakértő, a koronavírus jelentette észak-olaszországi fenyegetés gazdasági vonatkozásairól. Mekkora hatása lesz a járvány miatt az olasz gazdasági központnak számító térségben bevezetett karanténoknak? Mennyire érintik a fejlemények Magyarországot, és hogyan lábalhat ki a bajból Észak-Olaszország?

Már a koronavírus járványos elterjedésekor világossá vált, hogy annak egyik legnagyobb vesztese a turizmus lesz. Észak-Olaszország azonban nemcsak az idegenforgalom szempontjából fontos, hanem kiemelkedő jelentőségű gazdasági térsége az országnak. Mik azok a fontos termelő ágazatok, amelyek a most karanténban lévő tartományokban működnek?

Az észak-olasz térség nemcsak fontos, hanem az egyetlen jól pörgő motorja Itáliának, hiszen az olasz gazdaság jó ideje stagnál. A vírus észak-olaszországi epicentruma a legfontosabb ipari, kereskedelmi és pénzügyi központja az országnak. A krízis elsősorban a feldolgozóipari termékgyártást, illetve később az autóipart is befolyásolhatja. Ez utóbbi egyébként sincs jó passzban. Valószínűleg erősen kihat a kereskedelemre is. Ne feledjük azt sem, hogy Milánó és az egész észak-olaszországi térség a divat egyik fellegvára. A mostani divathétre pedig sorra mondják le a részvételt a máskor állandó szereplők.

Szajlai Csaba, a Figyelő főszerkesztő-helyettese beszélt az Origónak a koronavírus kapcsán jelentkező észak-olaszországi gazdasági fejleményekrőlForrás: Simon Moricz-Sabjan

Milyen magyarországi vonatkozásai vannak a várható észak-olaszországi visszaesésnek?
Nekünk, magyaroknak, az a legfontosabb, bár viszonylag keveset beszélünk róla, hogy Olaszország a negyedik-ötödik legnagyobb exportpartnerünk.  Az ottani krízis hatásából valamennyit mi is fogunk érezni. Ugyanakkor azt gondolom, ez a hatás átmeneti lesz, különösen, ha a karantén sikeresnek bizonyul. Ez persze még kérdéses, hiszen, ahogy látni, a vírust egyébként nem lehet megállítani a határoknál.

Miben különösen kiemelkedőek az olasz-magyar gazdasági exportkapcsolatok? Vagyis mik azok a területek, amelyek megérezhetik a koronavírus észak-olaszországi terjedését?
A legfontosabb termékstruktúra a feldolgozóiparhoz köthető. Ipari, élelmiszeripari, az agráriumban használt, illetve kereskedelmi cikkek tartoznak ide. Mi nagy beszállítói vagyunk Olaszországnak az agráriumban. De fontosak a magas technológiai színvonalon előállított alkatrészek is a feldolgozóiparban. A gyárak, közintézmények most viszont állnak, így a megrendelések hosszabb távon fognak majd jövedelmezők lenni. Nagyon fontos az is, hogy Olaszország két évtizede stagnál. Ennek ellenére Magyarország külkereskedelmi forgalma Olaszországgal dinamikusan nő,  miközben Olaszország felvevőképessége kisebb, mint korábban.

Védőmaszkos utasok a milánói központi pályaudvaron 2020. február 25-énForrás: MTI/EPA/ANSA/Matteo Bazzi

A vírus jelenléte viszont nemcsak az olasz megrendeléseket, hanem az ottani termelést is visszafogja. Kérdés persze, hogyan, milyen mértékben?

A lehető legrosszabb időszakban érte Olaszországot ez a krízis. A gazdaság stagnált már múlt évben is, és idénre nagyjából 0,2 százalékos növekedést jósoltak. Eközben az államadósság óriási, 2500 milliárd euró körüli. A vírus miatt most ez a vékonyka növekedés is eltűnhet, mínuszba fordulhat át. Az olasz gazdaság központja, a Torino-Milánó, képzeletbeli vonal körüli térség áll le, és még nem tudjuk, meddig tart ez az időszak, amíg kiesik.

A veszélyeztetett térségből diákok és most már egy, Lombardiából hazatért kamionsofőr is karanténban van. Hogyan érinti a vesztegzár és annak következményei a térség magyar munkavállalóit?
Ausztria, Németország és Nagy-Britannia után, Olaszország a legnagyobb célpiaca a magyar munkavállalóknak. Sokan dolgoznak kint, elsősorban az idegenforgalomban, illetve ipari, valamint agrárgazdasági területen. Az észak-olasz régiókban, illetve a német ajkú részen, Dél-Tirolban is sok a magyar munkavállaló. Jó hír, hogy többségük szezonális munkákat végez, elsősorban az idegenforgalomban és az agráriumban. Ám nagyon fontos terület az említett szállítás, teherfuvarozás is. Ha ez megtorpan, annak súlyos, egyelőre még be sem látható következményei lennének.

Polgári védelmi munkatárs a Schiavonia kórháznál PadovábanForrás: AFP/NurPhoto/Massimo Bertolini

A járvány elterjedése miatt folyamatosan készülnek előrejelzések a várható gazdasági visszaesésről országokra, illetve szektorokra bontva is. Legutóbb a divat- és luxuscikkek világára nézve jósoltak annak szereplői összesen 40 milliárd eurónyi mínuszt idénre az ázsiai piacok visszaesése miatt, e cégek között pedig számos olasz kötődésűt találni. Készülnek-e modellezések az észak-olaszországi kiesésekre, azok számszerűsítésére?
Főleg a milánói térségre vonatkozóan látni ilyeneket, de napi szinten jönnek ki az új kalkulációk. Egyrészt a vírusnak van egy tőkepiaci hatása. Például hétfőn majdnem 6 százalékos visszaesést mértek a tőzsdén, ilyenre nagyon rég volt példa. A reálgazdaságon belül pedig ott a kereskedelem, ipar, idegenforgalom, és sok egyéb terület, mindez idén most mínuszba fordulhat. Olasz napilapok közlései szerint a térségnek már most napi 5-10 millió eurójába kerül a kiesés.  S ez csak a szűk értelemben karantén alá zárt régiókra, a vörös területekre vonatkozó becslés.

Hogyan érintheti az EU-s gazdasági teljesítményt az olaszországi visszaesés? Mik a valószínűsíthető forgatókönyvek?
Megroppanhat az egész Európai Unió gazdasága, hogy ha a mostani krízis hosszabb ideig fennmarad. Olaszország az eurózóna negyedik-ötödik legnagyobb gazdasága. Észak-Olaszország gazdasága szorosan összefonódik Nyugat-Európáéval. Bankokról, gyárakról, számos olyan feldolgozóipari cégről van szó, amik napi beszállítói tevékenységet végeznek. Jelentős az Olaszországba irányuló export is, például a németek 60 milliárd eurónyi összegben exportálnak oda. Ezek az összegek biztosan mérséklődni fognak, kevesebb lesz a megrendelés. A pénz és a tőkepiacok gyengélkedését már látni a német és más nyugat-európai tőzsdéken, de a magyar tőzsdén is látszik a vírus hatása. Emellett ott van Kína és Olaszország viszonya. Azt vélhetően kevesen tudják, hogy hozzávetőlegesen 300 ezer kínai él Észak-Olaszországban. 

A közvetlen légi közlekedést egyelőre felfüggesztették Olaszország és Kína között. A kínaiak Madridon és Frankfurton keresztül utaztak vissza Kínába. A légi leállás is óriási kiesést jelent. Kína teljesítménye is visszaesik, Olaszországnak pedig Kína a legnagyobb ázsiai partnere. A G7-ekből [hét legfejlettebb ország gazdasági és politikai együttműködése – a szerk.] tavaly az olaszok voltak az egyedüliek, akik aláírták a selyemútegyezményt, aminek Magyarország is a része. A légi forgalom leállítása szinte állóháborús feszültséget generált Kína és Olaszország között.

Férfi ül egy vendéglátóhely asztalánál a Naviglio Grande csatorna partján Milánóban 2020. február 24-énForrás: MTI/AP/Luca Bruno

Milyen kimenetele lehet a vírushoz köthető visszaesésnek, és hogyan lábalhat majd ki abból Olaszország?
Egy hét nem kellett ahhoz, hogy a vírus ilyen mértékben elterjedjen, és Észak-Olaszországban ilyen komoly helyzetet teremtsen. Ezt senki nem gondolta volna. Az észak-olaszországi helyzet miatt, egész Olaszországot hírbe hozták a világsajtóban, számos helyen szinte csak Itáliával foglalkoznak. Ez egyrészt kifejezetten ártalmas, másrészt nem is lehet könnyen kiheverni. Magyarországnak a kiemelkedő jelentőségű exportkapcsolatok miatt fontos Olaszország. A külgazdaságból élő országként, Magyarországnak nagyon kell figyelnie arra, hogy a folyamatok kezelhetők maradjanak, és hogy ne legyen pánik. Olaszországnak pedig minden bizonnyal EU-s segítségre lesz szüksége. A következő időszakban valószínűleg rengeteg uniós forrást kell majd átcsoportosítani Észak-Olaszországba.