Az elmúlt két kereskedési napon hatalmas zuhanásokat szenvedtek el az amerikai részvényindexek. A közvetlen kiváltó ok a koronavírus okozta pánik, ám egy elemzés szerint ennél sokkal több tényező áll a háttérben.

Kedden újabb szakadásokat produkált az amerikai részvénypiac, miután hétfőn megkezdődött a lejtmenet. A hét második kereskedési napján a Dow Jones Industrial Average 3,15 százalékot, az S&P 500 index 3,03 százalékot, míg a technológiai papírokat tömörítő Nasdaq Composite 2,77 százalékot esett.

Ezzel a Dow Jones 2018 februárja óta a legnagyobb kétnapos – százalékos – esést hozta össze. Ráadásul a mutató most már megközelítette a korrekciós tartományt – ez azt jelenti, hogy legalább 10, de kevesebb mint 20 százalékot csökken az index a legutóbbi csúcsához képest. Noha látszólag a koronavírussal kapcsolatos pánik az egyetlen kiváltó ok, a MarketWatch elemzése szerint ennél sokkal bonyolultabb a helyzet, és 5 fontos tényezőt kell megjelölni.

A koronavírus

A Kínából indult járvány egyértelműen meghatározza a kereskedési hangulatot manapság. Egyre nagyobb a félelem ugyanis, hogy világgazdasági zavarok súlyosak lesznek, miközben több iparág (például a légkiközlekedés vagy a turizmus) is hatalmas veszteségeket szenved el a járvány következtében.

A keddi amerikai hangulatot viszont jelentősen lerontotta, hogy egyfelől a járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) egyik vezetője, Nancy Messioner, jelezte, nem az a kérdés, hogy elterjed-e a koronavírus az USA-ban, hanem az, hogy ez mikor történik meg, és milyen súlyosak lesznek a hatásai. Másfelől Alex Azar, amerikai egészségügyi miniszter a szenátus előtt 2,5 milliárd dollárt kért a járvány elleni küzdelemre, kiemelve, hogy várható a koronavírus terjedése az Egyesült Államokban.

Így roppantja meg a turizmust a koronavírus

Hatalmas pofont kapott a francia turisztikai szektor a kínai koronavírus-járvány kitörése miatt. A francia pénzügyminiszter szerint az elmúlt időszakban 30-40 százalékos volt a turizmus visszaesése. Ezzel együtt Vietnám turizmusa is megroppant az utóbbi hetekben, de a globális szektor egésze is bajban van, tekintve, hogy a kínai turisták hatalmas erővel bírnak a világ turisztikai iparágában.

Eközben a járvány már most is hatalmas károkat okozott a kínai feldolgozóiparban, ami számos amerikai vállalatot (olyan óriásokat is, mint az Apple) igen komolyan és negatívan érint. A befektetők pedig egyelőre nem tudják, a járvány meddig tart még, és pontosan milyen következményekkel jár. Az azonban már bizonyos, hogy több amerikai nagyvállalat (például a Hasbro, a HP vagy a Mastercard) jelezte, arra számítanak, hogy romlani fognak a pénzügyi eredményeik a betegség következtében.

Elszállt árfolyamok

Nem véletlen, hogy már jóval a mostani zuhanások előtt sokan figyelmeztettek arra, hogy időszerű lehet egy komolyabb korrekció az amerikai részvénypiacon. Az árfolyamok ugyanis az elmúlt években elkezdtek teljesen irreális értékeket produkálni, aminek következtében sokak szerint egyenesen veszélyes buborékokról is beszélhetünk – ennek egyébként fontos oka, hogy a vállalatok a saját részvényeik visszavásárlásával fűtötték az árfolyamokat.

Hatalmas trükkel keresnek vagyonokat az amerikai cégvezetők

Az elmúlt évtizedekben az amerikai vállalatvezetők gigantikus vagyonokat kerestek, ami sokszor nem annak volt köszönhető, hogy hibátlanul és sikeresen irányították a cégeiket. A háttérben jelentős részben egy olyan trükk áll, amellyel a szabályozók az 1930-as években már megkíséreltek leszámolni, de aztán az 1980-as években megújult erővel tért vissza.

Az S&P 500 index például 18,9-szeres áron forog az elemzők által várt vállalati profitokhoz képest. Ez az arány egy évvel korábban még csupán 16,2-szeres volt, és leszámítva egy rövid időszakot 2008-ból, 2002 májusa óta nem volt ennyire drága az index. Az elmúlt évek emelkedési hulláma – megszakítva néhány korrekcióval – két dolgot jelent. Az egyik, hogy minden beszakadást követhet pozitív felfutás, hiszen elképzelhető, hogy a befektetők továbbra is hisznek abban, hogy az emelkedés folytatódni fog, és minden csökkenést vételi lehetőségnek tekintenek. Ezzel szemben viszont a nagy kérdés az, meddig tart ki ez a hit. A történelmi tapasztalatok szerint ugyanis idővel mindig eljön az a pillanat, amikor elfogy az emelkedésbe vetett bizalom, de azt lehetetlen megjósolni, pontosan mikor jön el ez a fordulat.

A kötvénypiac

Miközben az elmúlt hetekben a legtöbben a részvénypiacokkal és a vállalati eredményekkel foglalkoztak, sokkal kevesebben nézték meg, mi történik az állampapírokkal. Az amerikai államkötvények hozamai ugyanis mélyrepülésnek indultak, mivel a befektetők elkezdték biztonságos menedékeszközökbe átcsoportosítani a tőkéjüket – elsősorban a koronavírus-járvány miatt. A kötvénypiacon a hozamcsökkenés a kereslet növekedését jelenti.

Egyre nagyobb a félelem a Wall StreetenForrás: AFP/Getty Images/Drew Angerer

A 10 éves lejáratú amerikai állampapír hozama kedden már rekord alacsony szintre, 1,32 százalékig süllyedt, de a 30 éves lejáratú papír már a múlt héten elérte a mindenkori mélypontját. Mindez azt jelenti, hogy a portfóliók átszervezése, és a biztonságos eszközökbe menekülés szintén hozzájárul a részvénypiaci esésekhez.

Recessziós félelmek

Már bőven a koronavírus előtt, tavaly is sokan figyelmeztettek arra, egyes piaci (főként kötvénypiaci) folyamatok arra utalnak, hogy közeleghet a recesszió az Egyesült Államokban. Később ez a félelem csökkent, azonban most a koronavírus gazdasági hatásai újra előhozták az aggodalmakat. Egyelőre azonban nyitott kérdés, hogy a járvány milyen hatást gyakorol majd az amerikai makrogazdaság egészére.

Végül ötödik tényezőként hozzá kell tenni, hogy egyre közelebb kerülünk a novemberi amerikai elnökválasztáshoz, ami önmagában is egy bizonytalansági faktor a befektetők számára. Következésképpen általában is várható, hogy megnőnek az izgalmak a Wall Streeten, ahogy közeledik a november.