A 2008-as válsághoz hasonló mélyrepülés a tőzsdéken a vírus miatt

tőzsde kereskedés árfolyam
A trader works on the floor at the closing bell of the Dow Jones at the New York Stock Exchange, March 31, 2017 in New York. Wall Street finished a strong quarter with a whimper Friday, with major indices ending lower as US President Donald Trump promised to fight trading partners that short-change the United States. / AFP PHOTO / Bryan R. Smith
Vágólapra másolva!
Csütörtökön ismét hatalmasat zuhantak az amerikai részvényindexek, de pénteken Ázsiában, majd az európai nyitáskor is folytatódott a mélyrepülés. Közben az olajár tavaly január óta nem látott alacsony szintre zuhant. Egyre világosabb, hogy a koronavírussal kapcsolatos pánik komoly károkat okoz a pénzügyi piacokon.
Vágólapra másolva!

A csütörtöki amerikai kereskedés során volt olyan időszak, amikor úgy tűnt, sikerül megúszni kisebb mínuszokkal a napot. Aztán jött az utolsó néhány óra, és beindultak az eladók. A nap végére a Dow Jones Industrial Average index 4,4 százalékkal (1 190,95 ponttal), míg az S&P 500 index szintén 4,4 százalékkal, a technológiai papírokat tömörítő Nasdaq Composite pedig 4,6 százalékkal csökkent.

A Dow esetében ez 2018 februárja óta a legrosszabb nap volt, míg az S&P és a Nasdaq 2011 augusztusa óta a legnagyobb napi zuhanást hozta össze

– írja a CNBC. Külön érdekesség, hogy a pontbeli esés tekintetében a Dow a valaha volt legnagyobb egynapos gyengülését könyvelhette el – megdöntve a hétfőn beállított, 1,031 pontos negatív rekordot.

Beütött a pánik

Az elemzői véleményekből az látszik, hogy jelenleg a legnagyobb probléma a bizonytalanság. Vagyis igazi pánikról van szó, amennyiben az ismeretlentől (a koronavírus hatásaitól) való félelem hajtja a befektetőket. Ezzel együtt a napokban született olyan elemzés, amely rámutatott, egy sokkal összetettebb jelenség áll a háttérben, és a koronavírus-pánik valójában csak a kiváltó oka egy olyan korrekciónak, amelyre eddig is lehetett készülni.

A csütörtöki eséssel viszont a Dow, az S&P 500 és a Nasdaq már egyaránt korrekciós tartományban van, vagyis legalább 10 százalékot gyengültek az indexek a legutóbbi csúcsaikhoz képest.

A pánikszerű eladást jól mutatja, hogy a Dow esetében mindössze 10 kereskedési napra volt szükség ahhoz, hogy a mutató leforduljon a mindenkori csúcsáról, és elérje a korrekciós területet. A mutató jelenleg több mint 12 százalékkal marad el a legutóbbi csúcsától.

Durván beszakadt az amerikai Dow Jones részvényindex Forrás: Investing.com

Emellett a Dow és az S&P 500 a 2008-as válság óta nem látott egyhetes gyengülést produkálta eddig a csütörtöki zárásig. A Dow több mint 11, míg az S&P 500 10,8 százalékot gyengült a hét folyamán. Közép-európai idő szerint péntek délelőtt úgy tűnik, hogy a hét utolsó napján csak nőni fognak a mínuszok, mivel az amerikai határidős jegyzések 2 százalék körüli csökkenéseket mutatnak.

A Dow Jones tagjai közül az Apple, az Intel, valamint az Exxon Mobil a nagy vesztesek között voltak, egyenként legalább 6 százalékos zuhanással. Rajtuk kívül az AMD és az Nvidia szintén 7,3 és 5,6 százalékot gyengült.

A légitársaságok és a turizmushoz kötődő vállalatok egyébként is hatalmas vesztesei a koronavírus-járványnak, és ezt a tőzsdei teljesítmények is jelzik. Az American Airlines 7,7 százalékot esett, míg a United Airlines 2,4 százalékot gyengült. A kaszinócégek közül a Las Vegas Sands 1,3 százalékot, az MGM Resorts pedig 4,5 százalékot szakadt.

Mindeközben a Goldman Sachs elemzői azt jelezték, hogy számításaik szerint az amerikai vállalatok nem fognak tudni profitnövekedést produkálni 2020-ban.

A bank brutálisan lerontott prognózisa arra alapoz, hogy a kínai gazdasági aktivitás jelentősen legyengül az első negyedévben, amihez jön még a beszállítói láncok megroppanása, az amerikai gazdasági teljesítmény gyengülése, valamint az általános üzleti bizonytalanság.

Ázsia és Európa is szenved

Pénteken az ázsiai, majd a korai európai tőzsdei kereskedés is megérezte a rossz hangulatot. A Takarékban elemzése hangsúlyozta: röpködtek a 3-4 százalékos mínuszok a távol-keleti tőzsdéken a reggeli órákban a koronavírus-pánik miatt. Hozzátették, a hétvége előtt senki nem mer vásárolni. A japán tőzsdék 3,7 százalékkal, a dél-koreai tőzsde 3,3 százalékkal, a hongkongi tőzsde pedig 2,8 százalékkal esett, miközben a kínai tőzsdék 3,6-4,9 százalékkal szakadtak.

Ázsia és Európa tőzsdéi is megszenvedik a pánikot Forrás: AFP/Imaginechina/An Xin

Ezt követően a páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek 1,07 és 1,08 százalék veszteséggel nyitottak, az euróövezeti EuroStoxx50 index 3,90 százalékkal kezdett alacsonyabban. Londonban 3,17 százalék csökkenéssel kezdte a pénteki kereskedést az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 3,41 százalékkal esett. Madridban és Milánóban 3,22 és 3,04 százalék indexcsökkenéssel indult a tőzsdei kereskedés pénteken.

Mélyponton az olajár

Az olajár esetében már követni is nehéz a zuhanást. Csütörtökön még fontos hírnek számított, hogy az amerikai WTI hordónkénti árfolyama napon belül lement 45,88 dollárig, ami utoljára tavaly januárban látott gyenge szint volt.

Pénteken azonban még tovább esett a nyersanyag, és közép-európai idő szerint délelőtt, újabb 4 százalék fölötti mínusszal már alig haladta meg az árfolyam a 45 dolláros szintet.

A Brent típusú olaj péntek délelőtt szintén 4 százalék körüli esést produkált, és 49,5 dollár körül mozgott. A Brent esetében a csütörtöki 50,97 dolláros szint 2018 decembere óta nem látott mélypont volt.

Az áprilisi szállítású WTI típusú olaj hordónkénti árfolyamának alakulása Forrás: Investing.com

Eközben az olajpiaci prognózisok teljesen beszakadtak, és lassan már jósolni sem mernek az elemzők, hogy hol lehet a zuhanás vége. A KKM Financial vezetője a CNBC-nek jelezte, mivel Kína a világ legnagyobb olajfogyasztója, ezért nem meglepő, hogy a koronavírussal kapcsolatos pánik a mélybe rántja a nyersanyagot.

Meddig tart a zuhanás?

Noha lehetetlen megjósolni meddig tart még a mostani a negatív hangulat, de vannak történelmi példák, amelyek segíthetnek némi támpontot találni. A historikus adatok szerint ugyanis a Dow és az S&P esetében a korrekciós időszakok általában 13 százalékos esést jelentenek, és nagyjából négy hónapra van szükség ahhoz, hogy a mutatók visszatérjenek a korábbi csúcsaikra.

Fontos azonban, hogy ez csak akkor érvényes, ha az indexek megmaradnak a korrekciós tartományban, vagyis nem csúsznak bele a medvepiacba – az esések nem érik el a 20 százalékos szintet a korábbi csúcshoz viszonyítva.

Ha ugyanis beüt a medvepiac, akkor valószínűleg sokkal több idő kell majd a talpra álláshoz.

A második világháború óta eddig 26 korrekciós időszak volt az amerikai tőzsdén (a mostanit nem számítva), és az átlagos gyengülés 13,7 százalékos volt – az említett négy hónapos átlagos talpra állás mellett.

Tovább zuhannak a tőzsdék, és nem csak a koronavírus miatt

Az elmúlt két kereskedési napon hatalmas zuhanásokat szenvedtek el az amerikai részvényindexek. A közvetlen kiváltó ok a koronavírus okozta pánik, ám egy elemzés szerint ennél sokkal több tényező áll a háttérben. Kedden újabb szakadásokat produkált az amerikai részvénypiac, miután hétfőn megkezdődött a lejtmenet.

Emellett szintén a második világháború óta összesen 12 medvepiaci időszak volt, átlagosan 32,5 százalékos zuhanással.

A legutóbbi medvepiac 2007 októbere és 2009 márciusa között zajlott le, amikor a tőzsde 57 százalékot esett a pénzügyi válság idején.

Ezt követően négy év kellett ahhoz, hogy az indexek talpra tudjanak állni. Az S&P 500 index egyébként 2018 decemberében, napon belül, rövid időre belépett a medvepiaci tartományba. Átlagosan a medvepiaci időszakok 14,5 hónapig tartottak, és két év kellett, mire az árfolyamok visszatértek a megelőző csúcsaikra.