A válság óta nem látott rossz éve lehet a világgazdaságnak

2020.02.28. 21:02

A globális gazdasági növekedés idén a 2008-as válság óta nem látott gyenge teljesítményt mutathat – vélik a Bank of America elemzői. A háttérben elsősorban a koronavírus áll, de egyéb tényezők is rontják a 2020-as kilátásokat.

A globális GDP növekedése idén 2,8 százalékosra lassulhat, vélik a Bank of America (BofA) elemzői. Ez pedig azt jelentené, hogy a 2009-ben véget ért recessziós időszak óta először fordulhat elő, hogy a világgazdaság éves növekedése 3 százalék alatt marad – írja a CNBC.

A legerősebb negatív hatást természetesen a koronavírus jelenti, amely már eddig is elkaszálta a kínai gazdasági aktivitás egy jelentős részét. A BofA azonban hozzáteszi, az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus, a politikai bizonytalanságok, valamint Japán és egyes dél-amerikai országok gyenge teljesítménye szintén igen komolyan lehúzzák a növekedési kilátásokat.

Az világosan látszik, hogy a kínai termelés hosszantartó fennakadásai súlyos zavarokat okoznak a globális beszállítói láncokban. Ehhez jön még, hogy a koronavírus miatt a turizmus megroppanása (különösen Ázsiában) szintén ellenszelet jelent. Ráadásul az általános bizonytalanság egyébként is rontja az üzleti hangulatot – teszik hozzá az elemzők.

A 2008-as válsághoz hasonló mélyrepülés a tőzsdéken a vírus miatt

Csütörtökön ismét hatalmasat zuhantak az amerikai részvényindexek, de pénteken Ázsiában, majd az európai nyitáskor is folytatódott a mélyrepülés. Közben az olajár tavaly január óta nem látott alacsony szintre zuhant. Egyre világosabb, hogy a koronavírussal kapcsolatos pánik komoly károkat okoz a pénzügyi piacokon.

A fentiek következtében a BofA úgy számol, hogy Kína idei növekedése mindössze 5,2 százalékos lesz, szemben a 2019-ben mért 5,9 százalékkal. Ha pedig a világgazdaság egészéből kivesszük Kínát, akkor a globális GDP várhatóan 2,2 százalékkal bővül majd, ami a recesszió óta a leglassabb ütem lenne.

Ezzel együtt a bank elemzői nem számítanak arra, hogy a koronavírusból súlyos világjárvány lesz, ahogy arra sem, hogy idén beüt a recesszió. Sokkal inkább ara figyelmeztetnek, hogy a betegség csupán egy összetevője annak a negatív trendnek, amelynek fontos részeit képezik például az idei amerikai elnökválasztással kapcsolatos bizonytalanságok, illetve a kereskedelmi háború hatásai.

Ehhez jön még, hogy a korábbinál szigorúbb monetáris környezet, illetve a tavalyi gyenge növekedés hatásai szintén rontják az idei kilátásokat. Az elemzők kiemelték, az egyik legfontosabb probléma, hogy a világgazdaságból kifogytak azok a védőhálók, amelyek biztosítékul szolgálhatnának az esetleges sokkhatások ellen. Jelenleg pedig nagyon úgy tűnik, hogy a koronavírus egy ilyen sokkhatásnak számít.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK