Részben a koronavírus-járvány miatt csökkentek az élelmiszerárak a világon

2020.03.05. 18:32

Mérséklődtek az élelmiszerárak a globális piacokon négy hónap drágulást követően, miután bezuhant a növényi olajok ára részben a koronavírus (COVID-19) járvány keltette keresletvisszaesés körüli félelmek miatt.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) élelmiszerár-indexe, amely a nemzetközi kereskedelem legfontosabb terményeinek havi árváltozását követi, egy százalékkal alacsonyabban zárt februárban az előző hónaphoz képest, de még ennek ellenére is 8,1 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti szintet.

IllusztrációForrás: Shutterstock

A növényi olajok indexe 10,3 százalékot esett január óta ahogy a pálmaolaj ára a vártnál jobban zuhant a bőséges malajziai termelés, az indiai kereslet időleges visszaesése és a koronavírus terjedése körüli aggodalmak miatt.

A gabonafélék ára átlagban 0,9 százalékkal mérséklődött. A búza ára csökkent reagálva az erős piaci kínálatra, továbbá a kukoricáé is, az állattartó szektor visszaeső igényei hatására. Ezzel szemben a rizs ára nőtt a távol-keleti és kelet-afrikai vevők aktivitása következtében.

Így hatott eddig a koronavírus Európa gazdaságaira

Növekszik a koronavírus gazdasági hatása Európára, miután Olaszország északi régiójában drasztikusan megnőtt a fertőzöttek száma. A járvány igencsak megmozgatta a tőzsdéket, de egyre komolyabb makrogazdasági gondok is adódhatnak a járványból a kontinensen. Az elmúlt héten a 2008-as válság óta nem látott mértékben estek az értékek a világ tőzsdéin, ahogy fokozódott a piaci pánik a járvány terjedése miatt.

A FAO két százalékos árcsökkenést regisztrált a húsféléknél. Szakértők ezt a kínai importcsökkenéssel magyarázzák, amire hatással volt a tengeri szállítmányozás akadozása. A szárazság miatti kényszervágások Új-Zélandon további nyomás alá helyezték a birkahús kereskedelmi jegyzését; a szárnyashús ára negatívan reagált a csökkenő ázsiai keresletre.

A tejtermékek összesítve 4,6 százalékkal drágultak főleg a sajt jegyzésének erősödése és részben a ausztrál tejtermelés visszaesése miatt. A tejpor ezzel ellentétben olcsóbb lett miután Kína, a világ legnagyobb tejpor-importőre, vásárlásai a logisztikai nehézségek miatt lelassultak.

A cukor ára 4,5 százalékkal nőtt a gyenge indiai és thai termelési kilátások és az erős globális kereslet kombinációja következtében.

IllusztrációForrás: AFP/Andreas Franke

A FAO egyúttal megjelentette a legfrissebb Gabonakészletek és -igények gyorsjelentését, amekyben megemelte az idei gabonatermelésre vonatkozó előrejelzését 2.719 millió tonnára, ami a nyugat-afrikai és ukrán kukoricatermelés erősödésének tudható be.

A búzatermelés várhatóan eléri a rekord-közeli 763 millió tonnát, míg a szemestermény-kibocsátás 2020-ban is erős lesz Argentínában, Brazíliában és Dél-Afrikában.

A gabonafelhasználás mértéke a 2019-2020-as ciklusban akár történelmi rekordot is dönthet (2.721 millió tonna), melynek hátterében az élelmiszeripar, a takarmány-előállító és más ipari cégek megnövekedett kereslete áll.

IllusztrációForrás: Simone Migliaro / Shutterstock

Mindemellett a FAO előrejelzése szerint a világ gabonatermelése a 2020-as szezon végére megközelítik a 886 millió tonnát, vagyis a készletek és felhasználás aránya a kényelmes 30%-os szintre áll be.

A gabonafélék kereskedelme 2,3 százalékkal is bővülhet a FAO szerint, és a növekedés több mint feléért a búza felel majd.