Az elemzés szerint a villamosenergia-ágazat által kibocsátott szén-dioxid-kibocsátás az elmúlt 30 évben a leggyorsabb ütemben csökkent, mivel az országok egyre kevesebb szenet használnak. Ugyanakkor a kormányoknak továbbra is fel kell gyorsítaniuk a megújuló energiára való áttérést, hogy a globális átlaghőmérséklet melegedése másfél Celsius fok alatt maradjon – írja az Independent.

A szénerőművekből származó villamos energia három százalékkal esett vissza 2019-ben, ennek eredményeként az energiaágazat szén-dioxid-kibocsátása két százalékkal esett vissza az Ember éghajlati szakértői csoport világméretű értékelése szerint.

IllusztrációForrás: MTI/Bodnár Boglárka

A jelentés szerzői szerint azonban a fosszilis tüzelőanyagoktól való megválás azonban még nem elegendő, és a kormányoknak drasztikus lépéseket kell tenniük a fenntartható energiaforrásokra való áttérés meggyorsítására, ha el akarják kerülni a globális felmelegedés okozta negatív következményeket.

A szénalapú energiamennyiség tavalyi esése 1990 óta a legnagyobb volt a Nemzetközi Ügynökség beszámolója szerint, amit az európai a megújuló energiaforrásokra való átállás és az Egyesült Államok versenyképesebb földgáz-ára hajtott.

Négy hét alatt lebomló papírdobozok oldják meg az ételkiszállítók gondjait

A Just Eat élelmiszerszállítási vállalat azt reméli, hogy a tengeri moszattal bélelt dobozok segíthetnek a műanyaghulladékok problémájának kezelésében - írja a CNBC. A 2001-ben indult dán cég bejelentette, hogy a Notpla csomagolóüzemmel közösen olyan csomagolást fejlesztettek ki, amely tengeri moszattal bélelt, valamint fa és fűpépéből készült, nem tartalmaz mesterséges anyagokat és négy hét alatt teljesen lebomlik.

A Japánban és Dél-Koreában újraindított atomerőművek szintén csökkentették a szénigényt, ugyanakkor Kína két százalékkal növelte szénfelhasználását.

Dave Jones, az Ember villamosenergia-elemzője és a jelentés vezető szerzője elmondta, hogy a széntüzelésű energiaforrásoknak évente 11 százalékkal kell csökkenniük a következő évtizedben, ha a globális felmelegedést másfél Celsisus fok alatt kívánják tartani. A limitet tudósok határozták meg az iparosodás előtti adatok alapján, és az efölötti átlaghőmérséklet növekedés súlyos következményekkel járna.

IllusztrációForrás: Dong Energy/Jasper Carlberg

A szél- és naperőművek energiatermelése 15 százalékkal nőtt világszerte, és a világ energiatermelésének 8 százaléka ezekből a megújuló forrásokból keletkezett. A jelentés azt is feltárta, hogy a villamosenergia-igény tavaly 1,4 százalékra csökkent, ami a 2009-es recesszió óta a leglassabb növekedés, ezt az alacsony gazdasági növekedés és az enyhe tél hajtott.