Ezek voltak ma a koronavírushoz köthető legfontosabb hírek és események a gazdaságban.

A Samsung felmentést kér dolgozói számára Vietnámban

A Samsung arra kéri Vietnámot, hogy ne zárják karanténba a Dél-Koreából érkező 700 mérnöküket. Vietnámban 14 napos kötelező karantént írtak elő a Dél-Koreából érkező állampolgárok számára - írja az Equilor Befektetési Zrt. hírösszefoglalója. A Samsung ugyanakkor kivételt kér a 700 mérnökére, akik az új okostelefonok kijelzőjének gyártását készítenék elő. A dél-koreai vállalat kijelzőket gyártó üzletága beszállítója többek között az Apple-nek is, valamint Vietnám legnagyobb külföldi befektetője, így van rá esély, hogy a vietnámi vezetés kivételt tesz a Samsung egyszeri kérésének.

A Samsung a legnagyobb külföldi befektető VietnámbanForrás: AFP/Imaginechina/Pan Weijun

Az infláció februárban is magas volt Kínában

Az infláció februárban is magas szinten maradt Kínában az új típusú koronavírus-járvány hatására, bár a januári csúcshoz képest enyhe mérséklődést mutatott. Az év második hónapjában a fogyasztói árindex 5,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, beigazolva az elemzői előrejelzéseket - közölte az MTI. Januárban az infláció 5,4 százalékra emelkedett Kínában, amivel csaknem kilenc éves csúcsot ért el - 2011 októbere óta ugyanis nem nőtt ekkora mértékben a fogyasztói árindex.

A kínai statisztikai hivatal közleménye szerint a legnagyobb mértékű, 21,9 százalékos drágulás az élelmiszerek árában volt megfigyelhető februárban éves összevetésben. A statisztikai hivatal számítása alapján az élelmiszerek árának nagy mértékű emelkedése 4,45 százalékkal húzta felfelé a teljes fogyasztói árindexet. Az élelmiszerek árát elsősorban az ország sertésállományát megtizedelő afrikai sertéspestis járvány, valamint a járvány elleni óvintézkedések nyomán kialakult szállítmányozási nehézségek miatt az egekbe szállt disznóhús ára húzta felfelé - az ugyanis 135,2 százalékkal emelkedett éves összehasonlításban februárban. Az élelmiszerek és az energiaforrások árát nem tartalmazó maginfláció 1 százalékkal emelkedett éves bázison.

Havi összehasonlításban a fogyasztói árindex az előrejelzéseknek megfelelően 0,8 százalékkal nőtt januárról februárra, szemben a januárban mért 1,4 százalékos havi bázisú emelkedéssel. A termelői árak éves bázison 0,4 százalékkal zsugorodtak februárban a januári, 0,1 százalékos emelkedés után. Elemzők 0,3 százalékos deflációt jósoltak.

Februárban 5,2 százalék volt az infláció a világ második legerősebb gazdaságábanForrás: MTI/EPA/Luong Thai Linh

Csao Mao-hung, a statisztikai hivatal szakértője egy, az adatokhoz mellékelt közleményben rámutatott: a járvány következtében az egészségügyi ipar termelői árai enyhe emelkedést mutattak a többi közt az alapanyagok áremelkedése, valamint megnőtt a szállítási költségek következtében. Havi összevetésben az egészségügyi árucikkek termelői ára 0,3 százalékkal nőtt, míg a fertőtlenítő szereké 14,8 százalékkal, a higiéniai termékek ára pedig 1,5 százalékkal emelkedett.

Jelentősen visszaesett az iPhone értékesítés Kínában

Kína a holdújév időszakában arra kérte a lakosait, hogy ne utazzanak el és kerüljék el a nyilvános helyeket, így egy jelentős ajándékozási szezon esett ki az értékesítésben. A korlátozások ráadásul nagyrészt februárban is érvényben maradtak. Az IDC és a Canalys kutatócégek korábban azt jósolták, hogy az okostelefon-szállítások mintegy 40 százalékkal csökkennek majd az idei az első negyedévben a vírus miatt.

Az Apple vezérigazgatója, Tim Cook levélben értesítette a befektetőket, hogy a koronavírus nyomán visszaesett kereslet miatt nem fogják tudni tartani az idei első negyedéves bevételi tervüketForrás: AFP/Johannes Eisele

A pontos adatok szerint a mobiltelefon-márkák összesen 6,34 millió eszközt árusítottak februárban Kínában, azaz 54,7 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos hónapjában. Ez volt a legalacsonyabb havi értékesítési volumen 2012 óta, amióta ilyen adatokat közzétesznek. A Reuters.com szerint az Apple készülékek értékesítése 494 ezerre esett vissza a 2019 februári 1,27 millióról. Ebben szerepe volt annak is, hogy az Apple februárban legalább két hétre mindenhol bezárta az üzleteit Kínában a koronavírus miatt. Az Android márkák (Huawei, Xiaomi) szintén hasonló zuhanásba estek, ezek eladási számai együttesen a 2019. februári 12,72 millió darabról 5,85 millióra csökkentek.