Tízmilliárd forintból pályázhatnak a falvak út-, híd- és járdafelújításokra

útfelújítási program aszfaltozás dolgozik férfiak munkában FOTÓ ÁLTALÁNOS HÉTKÖZNAPI ÖLTÖZÉK TÁRGY útfelújítás védőöltözék
Medgyesbodzás, 2011. január 19. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. egyik munkatársa a Békés megyei Medgyesbodzás határában a frissen felhordott aszfaltréteget simítja. Teljes kapacitással végzik a kátyúzási munkálatokat Békés megye útjain. A rendkívül változatos időjárásnak köszönhetően jóval előbb és jóval nagyobb számban jelentek meg a kátyúk az utakon. A főutak aszfaltborításán ütőkátyú, még a mellékutak vegyes borításán sok apró kátyú okozza a gondot. Aszfaltmaróval felszedik a régi burkolatot, majd az úgynevezett aszfalt-újrahasznosító géppel felmelegítik, és újra visszajuttatják az útra és vibrációs hengerrel tömörítik. MTI Fotó: Rosta Tibor
Vágólapra másolva!
Újabb két pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar falu program keretében: tízmilliárd forint értékben lehet pályázni út-, híd- és járdaépítésre, illetve -felújításra - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Vágólapra másolva!

Gyopáros Alpár elmondta, hogy a programban az ötezer lélekszám alatti települések önkormányzatai és önkormányzati társulásai pályázhatnak.

A forrás az önkormányzati tulajdonban lévő utak és hidak építésére, illetve felújítására használható fel,

az elnyerhető legnagyobb támogatási összeg 30 millió forint, míg járdák építésére vagy felújítására maximum 5 millió forintot lehet igényelni.

A támogatás bel- és külterületi utak felújítására, építésére egyaránt felhasználható, és a megszokottól eltérően nemcsak meglévő aszfaltburkolat felújítására lehet pályázni, hanem

földutak aszfaltozására vagy murvás úttá alakítására is.

Idén először a földutak aszfaltozására is felhasználható a Magyar falu programban kiírt pályázat forrásösszege Forrás: MTI/Rosta Tibor

A pályázat arra is lehetőséget ad, hogy a települések támogatást igényeljenek az állami utak mentén fekvő, nem önkormányzati tulajdonban lévő járdák felújítására, illetve építésére.

A pályázatokat 2020. április 8-ától május 8-ig lehet majd beadni.

Ezt követően 50-60 napon belül döntenek a támogatásokról, és azt követően át is utalják a teljes összeget.

A tavalyi évben is volt hasonló pályázat, amelyen több mint 800 önkormányzat nyert támogatást utak, járdák felújítására, illetve építésére.

A most bejelentett két új lehetőséggel már ötre emelkedett a Magyar falu programban idén meghirdetett pályázatok száma, hiszen februárban hirdették meg az alapegészségügyi ellátás fejlesztését célzó, 7 milliárd forintos programot, amelynek keretében a kistelepülések önkormányzati orvosi rendelők és orvosi szolgálati lakások építésére és felújítására, illetve orvosi eszközök beszerzésére pályázhatnak április végig.