Az utóbbi időben rengeteget hallani a munkaerőhiányról, aminek következtében megnövekedett az igény a humánerőforrás-szolgáltatásokat kínáló cégek iránt. Már be is lehet fektetni egy ilyen cégbe a Budapesti Értéktőzsdén, ugyanis bevezették a BÉT-re annak a Pensum munkaerő-kölcsönző cégnek a részvényeit, amely nemzetközi terjeszkedést és forrásbevonást tervez - heti befektetési ötletek.

Február 6-án bevezették a humánerőforrás-szolgáltatások, főként a munkaerő-kölcsönzés terén jelentős pozíciókat birtokló Pensum Group Nyrt. részvényeit a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába.

A magyar, német és osztrák piacon aktív vállalat árbevétele az elmúlt években dinamikusan növekedett, 2018-ban 2,2 milliárd forintot ért el, ennek jelentős részét külföldön érték el.

A vállalat bevételei egyébként folyamatosan emelkednek a 2012-es alapítása óta, a legutóbbi három lezárt, teljes pénzügyi évben, 2016 és 2018 között 30 százalék feletti ütemben nőtt átlagosan évente a bevétel. A legutolsó, a társaság honlapján rendelkezésre álló adatok szerint 2019 első hét hónapjában pedig közel 7 százalékos bevételnövekedés ment végbe az előző év azonos időszakához viszonyítva. A cég évek óta stabilan nyereséges, volt, amikor osztalékot is fizetett.

IllusztrációFotó: Marton Szilvia - Origo

A Pensum középtávon forrásbevonást tervez a hazai és nemzetközi növekedési céljainak megvalósítása érdekében, ez volt a fő indok a tőzsdére lépésre.

A tőzsdei jelenlét mellett az alapító menedzsment többségi tulajdonában maradt a Pensum Group, a BÉT adatlapja szerint 10 százalékos a közkézhányad a cégben. A csoport stratégiai célja a növekedés, elsősorban a nagyvállalati szektorban, amelynek jövedelmezősége kedvezőbb.

A BÉT-en publikált közleményükben kifejtik, hogy a piaci trendek alapján a Pensum szerint a humánerőforrás-szolgáltatás szektorban belföldön és külföldön is nagy a növekedési potenciál az általános munkaerőhiányból adódóan.

IllusztrációForrás: Shutterstock

Az árbevétel meghatározó része a munkaerő-kölcsönzési tevékenységből származott, de a szolgáltatások közé tartozik még a munkaerő toborzás és kiválasztás teljes körű lebonyolítása, megrendelői igény esetén az utaztatás, szállás szervezése, a munkavállalás teljeskörű adminisztrációja, bérszámfejtés, bérek és közterhek kifizetése, munkaügyi problémák kezelése is.

A megrendelők számára számos tényező teszi előnyössé a munkaerő-kölcsönzését a normál működés során: a szezonalitás és az időszakos munkaerőigény, a projektalapú működés, az alacsonyabb adminisztratív terhek, a váratlan, nagyobb létszámú munkaerőigény, a munkáltatói feladatok és terhek csökkentése, vagy hirtelen kilépési hullám a cégtől.

Szeretnék, ha a növekedésnek részesei lehetnének intézményi- és magánrészvényesek egyaránt, valamint kialakulna egy kisebbségi közkézhányad, és a növekedéssel értéket teremthetnének a részvényeseknek, amelynek érdekében a társaság jelenleg is vizsgálja a konkrét lehetőségeket.