Koronavírus: húsvétra várható a vendégforgalom visszaesésének csúcspontja

Budai vár Budapest Halászbástya Budai vár Halászbástya Budapest látképe a Budai várból
Budapest látképe a Budai várból
Vágólapra másolva!
Húsvétra várható a vendégforgalom visszaesésének csúcspontja a Magyar Turisztikai Ügynökség szerint, de ha az újfajta koronavírus okozta megbetegedések kordában tarthatók, tehát a fertőzés nem eszkalálódik, akár már nyáron, de jó eséllyel az év második felében helyreállhat a vendégforgalom - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A turizmus megtorpanása

elsősorban a fővárost érinti, a külföldi turisták száma az elmúlt hetekben ott csökkent legjelentősebben, a múlt év hasonló időszakához képest 15-20 százalékkal

- olvasható a lapban, amelynek a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke azt mondta, három nehéz hónap elé néznek, és majd júniustól, júliustól kezdhet magához térni a Balaton turizmusa.

Budapest látképe a Budai várból Fotó: Polyak Attila - Origo

- fogalmazott Hoffmann Henrik, aki szerint a Balaton egy kicsivel kevesebbet szenved majd, mint Budapest, de itt is szükség lesz támogatásra.