Már elérhetőek az adóbevallás tervezetek a NAV honlapján

NAV Nemzeti Adó- és Vámhivatal online kezelőfelület, NAV ADÓ, Adó, pénz, bevétel, e-bevallás, ügyfélkapu, ügyfél, bevallás, bevallás, SZJA, SZJA bevallás, Személyi jövedelemadó, SZJA bevallás,
NAV, Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevallás, SZJA, SZJA bevallás, Személyi jövedelemadó, SZJA bevallás, 2016.08.23.
Vágólapra másolva!
Mától elérhetőek az elektronikus személyijövedelemadó-bevallás tervezetei az adóhatóság honlapján - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a tárca közösségi oldalán.
Vágólapra másolva!

Az idén már öt és félmillió embernek készíti el az adóhivatal a bevallását. A kormány évek óta azt a célt követi, hogy egyre kevesebb időt kelljen az embereknek az adóbevallással tölteni.

Mára véget ért a papír alapú adóbevallások korszaka - mondta a pénzügyminiszter.

A tervezeteket az ügyfélkapuval rendelkezők akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthetik az adóhatóság honlapján, és nyilatkozhatnak az adójuk 1+1 százalékáról is. Néhány kattintás, és a tervezet automatikusan bevallássá válik, valamint május 20-ig lehetőség van a módosításra is - ismertette a tárcavezető.

Illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

Akinek nincs ügyfélkapuja, az sms-ben kérheti a tervezet postázását. A kormány tervei szerint 2021-től a vállalkozások áfabevallását is az adóhatóság készíti majd el - mondta Varga Mihály.