Meredeken, négyéves mélypont közelébe csökkent a kőolaj világpiaci ára a legközelebbi határidős jegyzésekben hétfőn azt követően, hogy a koronavírus-járvány nyomán az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve és a világ más nagy központi bankjainak összehangolt lépései nem tudták megnyugtatni a befektetőke. Ráadásul Kína ipari termelése az adatok feljegyzésének kezdete, 1990 januárja óta soha nem látott ütemben, éves összevetésben 13,5 százalékkal zuhant január-februárban.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség közül az északi-tengeri Brent hétfőn eddigi napi mélypontján 10,56 százalékos mínuszban, 30,21 dolláron, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) pedig 8,38 százalékos veszteségben, 29,42 dolláron állt.

IllusztrációForrás: AFP/Getty Images/Spencer Platt

Délután egy óra körül a legközelebbi, májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 10,16 százalékos mínuszban, 30,41 dolláron, a WTI pedig 7,35 százalékos veszteségben, 29,75 dolláron forgott.

A Brent árának nagyobb mértékű csökkenését alapvetően az magyarázza, hogy az új koronavírus által okozott járvány Európában súlyos helyzetet teremtett.

A WTI árát viszont az támogatja, hogy Donald Trump amerikai elnök pénteken utasítást adott a stratégiai olajtartalékok feltöltésére az alacsonyabb árakra való tekintettel.

Az olajárak erős nyomás alá kerültek kínálati oldalról, miután Szaúd-Arábia a múlt héten bejelentette, hogy áprilistól növeli kitermelését és hordónként 6-8 dollárral csökkenti minden olajtermékének árát.
Ennek előzményeként kudarcba fulladt a nagy olajexportáló országok szakminisztereinek egyeztetése a kitermelés korlátozásáról. Oroszország ugyanis nem támogatta a kitermelés még erősebb visszafogását a koronavírus-járványnak a keresletre és ezáltal az árakra gyakorolt negatív hatásainak kivédése érdekében, amire válaszul a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) felmondta a kitermelést jelenleg 1,7 millió hordóval visszafogó, március végéig érvényes megállapodást. Mindennek részleteiről és következményeiről az Origo az alábbi cikkében írt:

A világ még csak most kezdi érteni, mivel jár az olajár beszakadása

Régen nem látott mélyrepülésben van a kőolaj ára a nemzetközi piacokon. Ennek sokan örülnek, hiszen a piaci zűrzavar már a mindennapokban is érezteti hatásait: a töltőállomások üzemanyagárai meredek zuhanásnak indultak, egyre kevesebb pénzért egyre többet lehet tankolni.