Nemzeti veszélyhelyzetet hirdetett a koronavírus-járvány miatt Emmerson Mnangagwa zimbabwei elnök annak ellenére, hogy az afrikai országból eddig hivatalosan még nem jelentettek Covid-19 fertőzést - írja az Africanews.

Az elnök azzal indokolta a veszélyhelyzet kihirdetését, hogy ennek alapján a kormányzat könnyebben tudja mobilizálni a védekezéshez szükséges erőforrásokat. Egyúttal bejelentette azt is, töröltek valamennyi állami ünnepséget az ország függetlenség napi megemlékezéséhez kapcsolódóan, és lemondtak valamennyi nemzetközi sportrendezvényt, hogy az ország ezzel is fékezhesse a Covid-19 vírus terjedését.

Emmerson Mnangagwa, Zimbabwe jelenlegi elnöke, egy korábbi felszólalásánForrás: AFP/Jekesai Njikizana

Ezzel egyidejűleg halasztják a Zimbabwei Nemzetközi Kereskedelmi Vásárt is, az ország egyik fontos rendezvényét.

A hatóságok jelezték: annak ellenére, hogy Zimbabwében egyelőre nincs regisztrált fertőzött, a világjárvány máris érezteti hatását a gazdaságban.

Az ország hosszú évtizedek óta mély gazdasági krízisben van: még mindig nem hárult el az újabb hiperinfláció veszélye, és a lakosság átállását a saját pénz használatára is az amerikai dollár helyett, csak drákói kormányzati intézkedésekkel sikerül kikényszeríteni.

Néhány nappal korábban pedig az történt az országban, hogy a védelmi miniszter egy nyilvános felszólalásában Isten büntetésének nevezte a koronavírus-járványt azokra az országokra, melyek gazdasági szankciókkal sújtották Zimbabwét.

A miniszter az Egyesült Államokat külön is nevesítette a kérdésben.

A felszólalás zajos nemtetszést váltott ki a közösségi médiában, az ország lakosai valósággal "szétszedték" a minisztert megjegyzéséért. Sok kommentelő azonnali menesztését követelte. Mások azt írták, a kormánytag tudatlan és arrogáns, hiszen a járvány egyébként Kínából indult, az ország pedig Zimbabwe fontos partnere.

Egy volt miniszter-helyettes pedig nemzete nevében kért bocsánatot a vírussal sújtott országoktól a védelmi miniszter szavaiért, hangsúlyozva, hogy azok nem a zimbabweiek gondolkodását tükrözik vissza.