A CIB Bank húszmillió forintos támogatást nyújt a Szent László Kórháznak

A CIB Bank új fiókjának beltéri képe a fővárosi WestEnd bevásárlóközpontban
Vágólapra másolva!
Felelős vállalatként olyan időszakban, amikor az összefogás és együttműködés a legfontosabb, a CIB Csoport számára értelemszerű, hogy ügyfelei, munkatársai és partnerei mellett a társadalom egésze felé irányuló felelősségét is a lehető legtöbb módon kézzel foghatóvá kívánja tenni - írja közleményében a hitelintézet.
Vágólapra másolva!

A CIB Bank támogat minden olyan kormányzati lépést, ami a magyar lakosság és vállalatok számára segítséget nyújt a koronavírus járvány okozta nehézségek áthidalásában, pénzügyi nehézségeik kezelésében. A CIB Bank közleményében hangsúlyozza, hogy mindenben követi a jogszabályi előírásokat, és azoknak megfelelve működik: a héten bejelentett intézkedések kapcsán is így fog eljárni,

megvárva a kormány további részletszabályokat rögzítő rendeleteit, aminek alapján ki fogja dolgozni azok beemelését az érintett hitelek esetében.

A CIB Bank rendkívüli támogatást nyújtott a Szent László Kórház részére Forrás: CIB Bank

A CIB Bank konkrét, anyagi segítséget is kíván nyújtani a járvány elleni küzdelem első vonalában dolgozó Szent László Kórház részére, ezért

20 millió forint azonnali támogatási keretet biztosított egészségügyi eszközök (többek között intenzív ágyak, fertőtlenítők) beszerzésére,

és figyelemmel kíséri az igények további alakulását, hogy szükség esetén újabb támogatást nyújtson.

A CIB Csoport - írják közleményükben - messzemenőkig támogatja és alkalmazza Magyarország kormánya és minden, a témában felelős magyar hatóság előírásait, utasításait, és támogatásáról biztosítja az összes olyan kezdeményezést, ami a magyar társadalom egészének javát szolgálja. A CIB aktívan közreműködött a Magyar Bankszövetség által koordinált és összeállított Ajánlás összeállításában is, amely a szektor összes szereplője számára világos és egységes irányt mutat a felkészülés és az esetleges rendkívüli helyzetek megfelelő és megnyugtató kezelésére.