Érkeznek a banki közlemények a hitel törlesztőrészletek felfüggesztéséről

Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel, illusztráció
Vágólapra másolva!
A bankok követik a kormányrendeletben foglaltakat, és hozzáláttak a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére hozott azonnali intézkedések rendeleteinek végrehajtásához az MTI-nek küldött közleményeik szerint.
Vágólapra másolva!

Az OTP Bank közölte, hogy működésében mindenkor megfelel a hatályos jogszabályoknak, így mindkét kormányrendelet betartásáról haladéktalanul gondoskodik. Ahhoz, hogy az ügyfeleket az új jogszabálynak megfelelő módon tudják fogyasztói hitelekkel kiszolgálni, a részletszabályok ismeretére, informatikai fejlesztésre és a belső szabályozás átalakítására van szükség.

A bank 2020. március 19-től felfüggeszti az eddigi hirdetményeiben hatályos fogyasztási hitelek értékesítését azokra a napokra, amelyeken még nem tud az új jogszabálynak megfelelő termékeket kínálni ügyfeleinek.
A moratóriumra vonatkozó kormányrendelet értelmében

az OTP Bank azonnali hatállyal, 2020. március 19-étől leállítja a hitelek törlesztőrészleteinek beszedését a törlesztésre megjelölt számlákról.

Az, hogy a moratórium hogyan érinti a későbbi törlesztőrészleteket, a részletszabályokból fog kiderülni, amelyek egyelőre az OTP Bank előtt sem ismertek - írták.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A törlesztési moratórium minden ügyfélre vonatkozik, azonban a kormány rendelete lehetőséget biztosít arra, hogy az ügyfelek a szerződés szerinti törlesztéseiket változatlanul teljesítsék, ezzel elkerülve a törlesztőrészlet esetleges későbbi megugrását. Akik nem kérnek moratóriumot a saját hitelük törlesztésére, ezt jelezhetik a banknak. Ennek módját szintén a következő napokban fogják kialakítani.
A Takarékbank is azt közölte, hogy haladéktalanul végrehajtja a kormányrendeletet. A rövidesen megjelenő részletes szabályozással összhangban a lehető leggyorsabban átállítja banki folyamatait és rendszereit.

A Takarékbank elkötelezett annak érdekében, hogy Magyarország az elérhető legkisebb nemzetgazdasági károkat szenvedje el a világjárvány miatt.

Szoros egyeztetéseket folytat a szakmai szervezetekkel, valamint a Magyar Bankszövetséggel és a Magyar Nemzeti Bankkal - közölték.

A CIB Bank kiemelte: támogat minden olyan kormányzati lépést, amely a magyar lakosság és vállalatok számára segítséget nyújt a koronavírus-járvány okozta pénzügyi nehézségeik kezelésében.

Mint írták, mindenben követik a jogszabályi előírásokat, ez vonatkozik a szerdán bejelentett intézkedésekre is.

Illusztráció Forrás: 123RF

Az MKB Bank Nyrt. közölte: felfüggeszti a rendelet hatálya alá tartozó hitelek törlesztőrészleteinek beszedését.

Az eddigi hirdetményeiben hatályos fogyasztási hitelek közül átmenetileg felfüggeszti a személyi kölcsön, a hitelkártya és a lakossági folyószámlahitel-termékek értékesítését. A felfüggesztés célja a mielőbbi megfelelés a rendeletnek, valamint a további ügyfélkiszolgáláshoz szükséges technikai feltételek biztosítása. A törlesztőrészletekkel kapcsolatos további tájékoztatást a Magyar Nemzeti Bankkal és a bankszövetséggel lefolytatott egyeztetések után nyújtanak. Azt írták: annak, aki nem akar igénybe venni moratóriumot, biztosítják a folyamatos törlesztés lehetőségét. Az ezzel kapcsolatos tudnivalókról a későbbiekben tájékoztatnak.