A koronavírus járvány miatt kialakult – a mindennapi életvitelt jelentősen megváltoztató – járványhelyzetben a felelős állattartóknak a kivételes helyzetekre is érdemes előre felkészülniük, hogy kedvenceiket biztonságban tudhassák. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) most tanácsokat tett közzé a felelős állattartás szabályainak a koronavírusos járvány alatti betartása érdekében.

A vonatkozó jogszabályok értelmében az állattartó köteles a jó gazda gondosságával eljárni, az állat fajának, fajtájának és élettani szükségleteinek megfelelő életfeltételekről gondoskodni. Különösen e körbe tartozik a megfelelő elhelyezés, ellátás, táplálás, valamint a mozgás lehetőségének biztosítása.

Az állatok napi ellátása alapvetően biztosítható házi karantén esetén is, de elővigyázatosságból érdemes a megszokott tápokból kicsit többet beszerezni, hogy legyen tartalék. Tartós beteg vagy speciális tápszert igénylő állat esetén szerezzünk be minél hosszabb időre gyógyszert és speciális tápot.

Miután a házi karanténból személyek nem, vagy csak korlátozottan mozdulhatnak ki, az esetleges sétáltatás lehetőségét előre egyeztessük barátokkal, ismerősökkel, természetesen a mindenkori járványügyi szabályok betartása mellett.

Megfelelő mennyiségű alomanyag és tisztítószer beszerzéséről is gondoskodni kell, amennyiben a sétáltatás egy ideig nem kivitelezhető.

A rendszeres szellőztetés az emberek és az állatok számára egyaránt fontos!

Az állattartók kövessék figyelemmel az állatorvosi rendelők közleményeit! Kedvenceiket csak indokolt esetben vigyék orvoshoz, ekkor is kérjenek időpontot. Kisebb problémák esetén inkább telefonon kérjék ki az orvos véleményét, a halasztható ügyeket (pl. ivartalanítás) halasszák el.

Karantén idején fel kell készülni a háziállatok ellátására isForrás: pexels.com

Kórházi karantén elrendelése esetén a felelős állattartónak érdemes előre átgondolnia, hogy tartós távollét esetén hogyan tudja kedvence ellátását biztosítani.

Egyeztessenek előre családtagokkal, szomszédokkal, barátokkal, hogy tudnak-e ilyen helyzetben segíteni. Az ellátás történhet akár az állat tartási helyén – amennyiben ezt a járványügyi előírások lehetővé teszik – vagy a segítő személy lakhelyén, környezetében.

Egyedülálló személyek esetében felmerülhet az a lehetőség is, hogy az állattartó lakhelye szerinti önkormányzat bevonásával biztosítják a kedvencek ideiglenes elhelyezését. Az önkormányzatoknak célszerű előre felmérniük azon civil önkéntesek körét, akik ilyen helyzetben bevonhatók.

A környékbeli állatmenhelyeknél is érdeklődhetnek, hogy adott esetben tudnak-e segíteni az ideiglenes elhelyezésben. Az állat oltási könyvét, esetleges gyógyszereit, az adagolási információkat, orvosi feljegyzéseket célszerű összekészíteni és könnyen elérhető helyen tartani.

Érdemes tudni, hogy jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy a társállatok vagy más háziállatok, illetve a vadállatok megfertőződhetnek az új 2019-es koronavírussal, mint ahogy arra sem, hogy az állatok a fertőzés további forrásaivá válhatnak az ember számára. Mivel az állatok és az emberek egymás között terjeszthetnek bizonyos betegségeket (zoonózisok), az állatok kezelése és gondozása során, elővigyázatosságból, az alapvető higiéniai feltételeket mindig be kell tartani, célszerű elkerülni, hogy idegeneknek simogassák kedvenceinket! - zárul a Nébih közleménye.

Forrás: Nebih.gov.hu